Dávid Ibolya beszéde a kampánynyitó rendezvényen hangzott el 1 éve. Ugyanazon a napon tartotta Bokros Lajos is az előadását. (Kiemelések tőlem.)

Kedves Barátaim!

Köszöntöm Önöket, Köszöntelek Benneteket az MDF rendhagyó évértékelő és programadó rendezvényén. Örömmel és büszkeséggel mondhatom: ne számítsanak ma hangzatos szólamokra, üres szónoklatokra. Itt ma mindannyian a színtiszta igazságot fogjuk hallani az ország valós helyzetéről, közös problémáinkról. Sőt, azt is meghallgathatjuk: mi a megoldás, a kimozdulás talán egyetlen iránya.

Nagy szükségünk van erre, hiszen Magyarország 2010-ben válaszúthoz érkezett. Az emberek előtt itt a lehetőség, hogy megszabaduljanak az újból- és újból lecsapó válság terhes örökségétől. A döntés józanságot és felelősséget kíván, hiszen a tét óriási. Most dől el, hogy hazánk Kelet vagy Nyugat felé indul el. Most dől el, hogy csatlakozik-e a világ élvonalába tartozó országokhoz, vagy belesüpped a vezető hatalmak által leírt országok hosszú sorába.

A választás azért is fontos, mert Magyarország sorsa saját polgárai kezében van. Nem vetül fölénk egyetlen nagyhatalom árnyéka sem. Nem fenyeget sem háború, sem terrorizmus. Hazánk húsz éve kóstolt bele először a demokrácia ízébe. Mára megszokhattuk a szabadság édes ízét, de az elmúlt években sajnos azt is meg kellett szoknunk, hogy ebbe az ízbe egyre több keserűség is vegyül.

Keserűség, mert a szabad választás nem párosult a minőséggel, a kormányzati hatalomért versengő pártok nem a jobb közpolitika, hanem a hatékonyabb demagógia területén keltek versenyre egymással. Gladiátori küzdelemmé változtatták a parlamentet, életre-halálra küzdeni egy másik képviselő ellen, lehetőleg amortizálni őt ahelyett, hogy legjobb erőiket az ország szolgálatába állítanák (Antall).

A minőségi változás hiányában hazánk az elmúlt nyolc év alatt egyre többet veszített el azokból a vívmányaiból, melyeket az 1989-90-es rendszerváltás során kiharcolt magának.

Kiüresedett a demokrácia, utat tévesztett a politika, a mindenkori ellenzék és a mindenkori kormánypártok színjátéka tette tönkre. Kiüresedett a demokrácia, mert intézményeit elfoglalta és kisajátította magának a pártokrácia. Ma már mindennapos eset, hogy nyíltan pártpolitikai elfogultsággal vádolják a rendőrséget és az ügyészséget, az adóhivatalt. A munkahelyek többségében nem a szakmaiság számít, hanem a politikai lojalitás ehhez vagy ahhoz a párthoz. Az emberek bizalma megrendült a demokratikus intézményekben, és egyre kevésbé tudják, kihez fordulhatnak ügyes-bajos dolgaikkal.

Kiüresedett az eredetileg a magántulajdonra, a szabad vállalkozásra, a tisztességes versenyre épülő ő piacgazdaság. Ma az adórendszer és a bürokrácia nem a tisztességes munkát támogatja, hanem az ügyeskedést. A politika és gazdaság közé pedig óriási korrupciós szürkezóna ereszkedett le.

Megmérgezve a közbeszerzéseket és fejlesztéseket: és nem csak a 4-es metró, a rádiófrekvencia-pályázat vagy Margit-híd szintjén, hanem már községi önkormányzati szinten is. A korrupció ma már olyanná vált, amelytől nem tudunk megszabadulni. Nem is fogunk mindaddig, amíg a parlament nem magán kezdi a párt- és kampányfinanszírozási törvény megalkotásával. Mindenki tudja ebben az országban: a fejétől bűzlik a hal.

Az ország viharba került hajóhoz hasonlítható, mely minden ízében recseg-ropog, minden eresztékében szivárog. Bár látszik a szárazföld, a tisztikar képtelen megfékezni a káoszt, képtelen a jó irányba fordítani a hajót. Egy olyan kormányos kell, akinek elméleti és gyakorlati tapasztalata is van a veszély elhárítására és aki nem papírhajón kísérletezett.

Ilyen kormányosra tesz az MDF javaslatot Bokros Lajos személyében. Ő az egyetlen, aki az MDF-el együtt átfogó, hiteles és megvalósítható programot tett az asztalra. Bokros Lajos 30 országban vett részt gazdaságpolitikai, és mintegy 10 országban államháztartási reformok kimunkálásában.

Ezek közül kiemelhető: Oroszországban a bankcsőd menedzselésével foglalkozott. Szlovákiában tanácsadóként közreműködött többek között az egészségügyi és az adóreform kimunkálásában. Horvátországban, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és Szerbiában szerzett tapasztalatot ilyen és hasonló munkákban.

Bokros Lajosnak azonban szüksége van egy csapatra. Ez a csapat a nyitás politikáját valló Új MDF. Az Új MDF, a Magyar, Demokrata és Független polgárok összefogása. Magyarok, Demokraták, Függetlenek - ez a három szó fejezi ki politikánk lényegét, törekvéseink esszenciáját.

Magyarok

Magyarok vagyunk mi mindannyian, nem kérünk magyarságunk megkérdőjelezéséből. A magyarságunk befogadó és nem kirekesztő. Hisszük, hogy közösségi létünk kérdését, jelesül azt, hogy „Mi a magyar?” „Ki a Magyar?” újra meg újra át kell gyúrnia a párbeszédnek az érvelésnek. Hiszen nemzeti sajátosságaink és nemzeti hagyományaink megőrzéséhez nélkülözhetetlen az, hogy nemzetünk gazdagodjon, színesedjen és változzon.

El akarjuk kerülni, hogy a magyarság magába forduló, megkövült zárvánnyá váljon pont itt, Európa keresztútján, a Kárpát-medence legközepén.

Ezért nekünk, magyaroknak a magyarságról való párbeszéd nem a sértettségről, a dacról vagy múltbarévedésről szól, hanem a büszkeségről, nyitottságról,befogadásról, sokszínűségről. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a türelmetlenség, a gyűlölet és a kirekesztés vegye át az uralmat. Minden egyes ember képes hozzáadni valamit Magyarországhoz, és csak az összefogással juthatunk ki abból a gödörből, ahová a széthúzás jutatott minket.

Ahogy Babits Mihály az Örök kék ég a felhők mögött című esszéjében gyönyörűen megfogalmazta:

„Én hiszek a testvériségben, a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és a rombolás szelleme ellen!”

Demokraták

Kedves Barátaim!

Demokraták vagyunk, mert hiszünk abban, hogy a jól működő demokrácia képes biztosítani a rend és szabadság, a jogok és kötelezettségek helyes egyensúlyát.

Demokraták vagyunk, mert a politika lényegét a tisztességes versengésben és az együttműködésben látjuk, nem pedig a totális háborúban, a gladiátor küzdelemben és az életre-halálra folytatott harcban. Ez a harci zaj feledtette el sok politikusban a képviselői munka értelmét, célját.

Demokraták vagyunk, ezért ma kötelességünk felemelni szavunkat, és nyíltan kimondani: a magyar demokrácia válságban van. Ma Magyarországon úrrá lett a félelem, aminek motorja az a beteg politikai magatartás, hogy aki „nincs velem az ellenem” sőt elhitették, hogy aki ellenem van az ellenség. Az ellenségre pedig kilövési engedély van, és a cél szentesít minden eszközt.

A sokszor egyenesen gyomorforgató eszközöket – mi, MDF-esek sajnos mindannyian saját bőrünkön tapasztalhattuk – úgy vélem, kevesen vagyunk itt, akinek az elmúlt nyolc évben nem kellett legalább egy lejáratókampányt vagy rágalomhadjáratot átvészelnie.

A kóros demokráciafelfogás és a hatalomgyakorlási módszerek mellett a populizmus ártott legtöbbet az elmúlt években.

A parlamenti többség 2002-ben a 100 „napos program” elfogadásával egyértelműen a populizmus mellett tette le a voksát. Csak azért, hogy a következő hónapban esedékes önkormányzati választásokon néhány többletszavazatot szerezzenek. Az MSZP, a Fidesz, és a Szabad Demokraták olyat mertek tenni, ami elindította a lejtőn a költségvetést – egy generáció életét tönkretéve. Az azt követő évek koncepciótlan kormányzása bajt bajra halmozott és a populista versenyben kifulladó baloldal szétesésével pedig megbénult a parlamentáris kormányzás: megadták magukat a Fidesz által ostrom alá helyezett demokratikus intézmények.

És közben Orbán köpenyéből szép csendben előbújt, önállósult, majd megizmosodott az antidemokratikus és a radikális Jobbik. A versengőből polgárháborússá változtatott pártpolitikai küzdelem mára komoly fenyegetést jelent polgári demokráciánkra.

Mi, magyar demokraták egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a politikai versenytársak észérveken alapuló vitát folytatnak a problémákról és a megoldási javaslatokról. Egy olyan országban, ahol az összefogás nem csak üres szó vagy kampányígéret, hanem mindennapos gyakorlat.

Egy olyan országban, ahol a politikusok számára a közérdek, az ország az elsőnem pedig a betartás.

Függetlenek

Kedves Barátaim, a harmadik üzenetünk.

Függetlenek vagyunk. Olyan emberek, akik maguk akarják kézbe venni sorsukat, pénzüket és alkotó energiáikat pedig családjuk és tágabb közösségük javára akarják fordítani.

Nem az állami újraelosztásból, hanem saját munkánkból, vállalkozó szellemünkből élünk, nem kérünk az állam túlhatalmából, mert keserű gyakorlati tapasztalatokból tudjuk, hogy az állami gyámkodás legtöbbször szükségtelen formában, és a mi adóforintjainkból történik.

Mi ki merjük mondani, amit mások nem: az állam nem mindenható; ott van szükség aktív részvételére, ahol arra valóban rászorul a társadalom, a gazdaság. Az 1990-es első programunk is erre a célkitűzésre épült.

Negyven éven keresztül az államszocializmustól, az utóbbi időszakban pedig a szocialista államfelfogástól szenvedtünk: attól hogy természetesnek tartják már milliók, hogy adjon az állam alanyi jogon, ingyen, vissza nem térítendő módon a más által kemény munkával megtermelt adókból, miközben a gazdaság teljesítőképessége egyre fogy.

Az Új MDF esélye

Kedves Barátaim!

Bebizonyítottuk, hogy politikai üzeneteink nem puszta kampányszlogenek. És miközben a nagypártok semmiről sem szóló álvitákba és választási plakátokba csomagolják semmittevésüket, mi valódi, végiggondolható és számonkérhető programmal állunk a választók elé. És ma már látszik, hogy megérte a kockázatosabbnak és fáradtságosabbnak tűnő utat választani.

Mert míg korábban hallgatás és néma közöny vette körül törekvéseinket, ma már az irántunk való érdeklődés vetekszik bármelyik parlamenti pártéval.

Nyolc év üres kudarcpolitikája után az emberek egyre jobban igénylik az őszinteséget. Gondoljanak bele, az elmúlt héten országszerte több mint négyszáz helyen jelentek meg a politikánkkal foglalkozó cikkek! És ennek egyértelműen az az oka, hogy volt bátorságunk szakítani a mellébeszélő indulati politizálással, ami az elmúlt években polgárjogot nyert Magyarországon.

A korábbi választási kampányok során botrányosan torzító közvélemény-kutatók is kénytelen-kelletlen elismerik politikánk sikerét. Felméréseik egyértelműen azt mutatják, Bokros Lajos számít Orbán Viktor fajsúlyos kihívójának.

Január folyamán pedig az öt nagy közvélemény-kutatásból négy támogatottságunk javulását mérte, ezzel jelezve, hogy a Magyarországot fedő hótakaró alatt valami megmozdult, és a nyitást képviselő új MDF tör utat magának.

Ma az ajánlószelvény a kulcsszó. Az ajánlószelvény, melyről egyes politikusok úgy gondolják, hogy azt betakarítani vagy aratni kell: mindenki más elől meg kell szerezni. Azt kérem Önöktől, Tőletek, hogy az első 1000 ajánlószelvényig nagyon sokat és gyorsan dolgozzatok a saját választókerületetekben. Aztán a többit hagyjuk meg másnak, hadd teljesítsék az előírt mércéjüket…

Szimpatizánsainkat is arra kérem, gyűjtsék össze környezetük ajánlószelvényét, és tiszteljék meg Bokros Lajost, a Magyar Demokrata Fórumot, hogy nekünk adják.

Kedves Barátaim!

A világ rohamléptekkel változik, és nekünk is tartanunk kell az iramot. Nem szabad megijednünk a változástól, nem szabad megijednünk a megújulástól. A megújulás az MDF számára azt jelenti, hogy újult erővel, soha nem látott elszántsággal és frissességgel képes kiállni a rendszerváltó demokratikus értékek, a szabadság, a jogállamiság és a tisztességes verseny mellett. És ami legalább ennyire fontos: a gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő programja mellett.

Barátaim ezért rázzuk a kolompot. Köszönöm azoknak, akik mindezt meghallották:

- a rendszerváltó visszatérőknek: Roszík Gábornak, Debreczeni Józsefnek, Katona Tamásnak, Király Zoltánnak…

- az SZDSZ új vezetésének és tagjainak, akik belátták, hogy Bokros Lajos sikere, az MDF sikere az ország sikere, hogy ne vesszenek el szavazatok…

- az egyetemi fiataloknak, a Bokros Lajos Baráti Társaságnak…

- a Vidék Pártjának…

Várunk minden demokratát a sorainkba, munkát és segítséget kérünk azoktól, akik egyszerre érzik a kormányváltás fontosságát, ugyanakkor egyszerre fogalmazódik meg bennük a jogos félelem a Fidesz-Jobbik alkotmányozó többségétől. Azoknak a felelősségére építünk, akik tudják: nincs értelmes áldozatvállalás nélkül nemzeti felemelkedés.

Egy éve, 2010. február 5-én hangzott el Orbán Viktor évértékelő (országértékelő) beszéde. Azóta se tudom, hogy a Kodály-anekdota honnan jött, de nyilván nem ez a lényeg. Kiemelések tőlem.

Kedves Dalma Asszony, mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Csoóri Sándor! Hölgyeim és Uraim!

Talán néha Önökbe is belehasít az a felismerés, hogy egy mondat, egy vers, egy kis dal, valami, amit régen hallottunk, nem lehetett véletlen, mert hirtelen, évekkel később, valamiképp értelmet nyer, a hasznunkra válik. Sőt, ebben a teremben biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki úgy hiszi, véletlen valójában nincs is; mert minden történet, szó, dal, siker, kiállt próba értelme előbb vagy utóbb megnyilatkozik. Itt van például fiatalkorunknak az a dala, amit hosszú évek után nemrég újra hallottam, s most itt a várakozás perceit kitöltő dalok között is helyet kapott. Tizenhét éves koromban nem gondoltam volna, hogy harminc évvel később egy Emerson, Lake and Palmer dal jelenthet nekem bármit. A dalszöveg nyersfordításban így hangzik:

Van erőnk, hogy változtassunk,
Nem tévedés: rajtad és rajtam múlik.
Van erőnk, hogy változtassunk,
Ne tegyünk tovább úgy, mintha nem lenne vesztenivalónk.

Van erőnk, hogy változtassunk,
Nincs olyan tett, mit vissza ne vonhatnánk.
Van erőnk, hogy változtassunk,
A Mennyeknek Tüze az Igazság kezében ég.

Igen, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Már jó ideje mindenki, akivel találkozom, és minden, amit látok, hallok, tapasztalok Magyarországon, azt mondja, üzeni, sőt kiáltja: változtass! Ez az üzenet nekem és mindannyiunknak szól. Nem is tudom, volt-e valaha, amióta élek, ilyen mélyről jövő és elsöprő igény a változtatásra Magyarországon. Talán egyszer - húsz éve. Akkor persze más volt Magyarország hangja, akkor büszkék voltunk erre a hangra. Messze elhallatszott a nagyvilágban. Messze elhallatszott, mert az emberek tiszta, egyenes és őszinte hangja volt. Magyarország persze akkor is nehéz helyzetben találta magát, de a hangjában mégis volt erő, valami, ami tiszteletet ébresztett. Ma azonban gyengének látnak minket. Gyengének, aminek egyértelműen a gyenge kormányzás az oka. Kedves Barátaim, az erőtlen vezetőket és a gyenge országokat sehol sem tisztelik, különösen nem a mai szuperszonikus sebességgel változó és átalakuló világban. A régi bölcsesség ma igazabb a nemzetközi politikában, mint bármikor: inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak. Ebből nőtt ki a hatalmas változás iránti igény: a magyaroknak egész egyszerűen elegük lett a gyenge kormányzásból.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Itt az ideje, hogy Magyarországnak erős vezetése legyen. Olyan, amelyben megbízhatnak az emberek itthon és külföldön egyaránt, amely képes helyreállítani Magyarország tekintélyét, hogy újra tisztelet övezzen bennünket a nagyvilágban. Olyan erős vezetésre van szükség, amely képes megoldani gondjainkat idehaza és kellő határozottsággal hallatni a hangunkat a nemzetközi színtéren. Olyan kormányra van szükség, amely felelősséggel kezeli a pénzügyeket, és amelyre nem nyomta rá bélyegét a bűnözés, a hatalommal való visszaélés. Olyan erős vezetésre van szükség, amely képes dönteni, képes a döntéseket eredményesen, hatékonyan végrehajtani annak érdekében, hogy a magyar munkavállalóknak ne kelljen tartani munkahelyük elvesztésétől, és a törvénytisztelő embereknek ne kelljen a bűnözőktől félni sem az utcákon, sem az otthonukban. Ha ilyen vezetése lesz hazánknak, akkor Magyarország hangját ismét tisztelni fogják, Magyarországnak ismét súlya és befolyása lesz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ennél a pontnál nem kerülhetjük meg azt a tényt, hogy az elmúlt másfél évben nagyot változott a világ. Nyugodtan mondhatjuk, 2009-ben új világ született. Az új világ rögtön le is számolt néhány illúzióval. Leszámolt azzal az illúzióval, hogy pusztán számokkal, igazi munka és értékteremtés nélkül fenntartható a világgazdaság, hogy így finanszírozhatók a nemzetközi pénzügyi folyamatok. Leszámolt azzal, hogy a trükkök százaival fölfújt hitellufik nem fognak egyszer kipukkadni. Leszámolt azzal az illúzióval, hogy a világgazdaságban a piaci önszabályozás megfelelő és elégséges. Kiderült, hogy szükség van az állam szerepére és ellenőrzésére; nem lehet az élet minden területét a piacra, pénzügyi szereplőkre, bankrendszerekre bízni. Kiderült, hogy a piacgazdaság megújulásához mégiscsak szükség van valamilyen erkölcsi abroncsra. Az új helyzet, tisztelt Hölgyeim és Uraim, újfajta világgazdasági versenyt is jelent. Olyan versenyt, amelyben másképpen és más eszközökkel lehet sikereket elérni, mint korábban. Ázsia jelentősége és súlya feltartóztathatatlanul nő. Néhány hete Kína lett a világ legnagyobb exportőre. A globalizáció korábbi fő iránya megfordult, immáron Kelet a fő haszonélvezője. Magyarországnak is tudnia kell, hogy bár európai uniós tagországként nyugati zászló alatt hajózik, a világgazdaságban ma keleti szél fúj. Mindezek következtében az Egyesült Államokban és Európa országaiban is újraértelmezik az állam és a nemzetgazdaság szerepét.

Az új világban Magyarország is más módon vívhatja ki a tekintélyt és a tiszteletet, mint korábban. A neoliberális illúziókkal nekünk is le kell számolnunk egyszer, s talán mindenkorra. Ha Magyarország meg akarja találni új helyét és új hangját a világban, akkor nekünk is erős nemzetre és erős nemzetgazdaságra van szükségünk. Ehhez pedig erő kell. Erő és biztos vezetés. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt javaslom mindannyiunknak, felejtsük el azt a mítoszt, mely szerint országunk kicsi és nyitott, amely tőke, természeti kincsek és adottságok hiányában kénytelen a szüntelen és feltétel nélküli alkalmazkodás pályáját választani. Barátaim, az Európai Unió tagországainak fele kisebb, mint Magyarország. Mi vagyunk az egyetlen ország, amely saját céljainak, adottságainak és erőforrásainak hangsúlyozása helyett állandóan a méretére panaszkodik. E tévképzet meghonosodása mögött a magyar országvezetés kitapintható érdekei húzódnak.

A magyar elit rendszeresen az alkalmazkodás mítoszára és kivitelezésére építi hatalmát és személyes jólétét. Régi történet ez. Ők tudják, mit kíván a tőke, mit kíván a hatalom: Bécs, Moszkva, Brüsszel, Washington. Ők győznek meg bennünket arról, hogy a külső kívánságok és elvárások nemcsak jogosak, hanem teljesítésük valójában hazánk és társadalmunk érdekét szolgálja. Ahogy valaki találóan írta: alkalmazkodjunk, mert semmink sincs, hogy aztán tényleg semmink se legyen. Ráadásul a szüntelen alkalmazkodás a jellemtelenség melegágya is lehet.

Kedves Barátaim!

Magyarországnak olyan vezetésre van szüksége, amely hiszi és tudja, hogy a fennmaradás és a siker forrása valójában az erő, az ész és a szorgalom. Hagyjuk végre magunk mögött a magyar kishitűséget tápláló kormányok korszakát! Én a magyarok kisszerűsége helyett a magyarok nagyszerűségében hiszek. Tudom, hogy a magyarok többsége a kishitű, alamuszi, oldalra pislogó alkalmazkodás helyett az eszünkre, szorgalmunkra és tehetségünkre épülő magyar jövőben szeretne élni. Természetesen én is tudom, hogy a politika a lehetőségek művészete, de csak olyan politikának van értelme, amelynek segítségével megvalósulhatnak céljaink, és érvényesülhetnek az értékeink. Vagyis csak olyan politikának van értelme, amely a magyaroknak anyagi, testi, szellemi gyarapodást, lelki nyugalmat, kiegyensúlyozott, harmonikus életet hoz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Megrendítően sok és nehéz feladat áll előttünk, mert nagyon sok, szinte alig felmérhető kárt okozott nekünk a korszak, amelyet Gyurcsány-korszaknak nevezünk. Ne áltassuk egymást, nagy és nehéz vállalkozás az, amit a választások után elkezdhetünk. De én új horizontot látok kirajzolódni Magyarország előtt, mert úgy látom, most már igazán van erőnk, hogy változtassunk. Úgy látom, igazán van erőnk, hogy mély és átfogó változást vigyünk véghez. Látom, hogy az új világ még a Gyurcsány-korszak örökségével megtetézve is nemcsak kihívásokat, de új lehetőségeket is jelent a számunkra.

Jó magyar szokás szerint sokan vannak, akik - még mielőtt belevágnánk a közös munkába - máris lehetetlennek nyilvánítják a vállalkozásunkat. Ők a hitetlenek. Nemcsak a szó vallási, hanem hétköznapi értelmében is. Nekik azt üzenem, hogy ha jól átgondolják, ők is rájönnek, hogy a hit nem más, mint a remélt dolgokban való bizalom. Én ezért hiszek Magyarországban, én ezért hiszek mindig Magyarország jövőjében, ezért hiszek a magyar emberek életerejében, és hiszem, hogy egy reményteljes korszak vár ránk, magyarokra. Azt javaslom, próbálják meg ők is. Ha megpróbálják, megérzik majd, hogy a félelem és a kudarc korszaka hamarosan véget ér Magyarországon. Nagy célokat és nagy terveket kell kitűzni magunk elé, minden tudásunkkal készen kell állnunk, hogy eredményes és hatékony kormányzást valósítsunk meg az emberek szolgálatában.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A változáshoz, egy új irány kijelöléséhez mindig szükség van biztos iránytűre, és erre - a mai világban és Magyarország helyzetében különösen -, úgy látom, a józan ész lehet a legalkalmasabb. A józan ész, ami talán a legősibb kapocs az ember és a valóság között. A józan ész az, ami az emberekben közös. Valójában nem más, mint a valóság iránti közös érzék. Ez a különleges tudás mindenkiben benne van, sokkal inkább az anyatejjel szívjuk magunkba, inkább az édesanyánktól, mintsem könyvekből tanuljuk. Ez lehet az oka, hogy minden közösségben - különösen, ha nagy a baj - ez a legbiztosabb mérce és iránytű.

Ma mindenki úgy érzi, hogy ami van, az nem mehet tovább, változtatni kell, mert az ország az utóbbi években egyre inkább letért és lesodródott a józan ész útjáról. Ez nem véletlen. Az egész folyamat már az elejétől szembement a józan ésszel, amikor a magyar baloldal milliárdosokat, igazi magyar oligarchákat választott vezetőinek. Olyan embereket, akik mindig és csak az azonnali, közvetlen haszonban képesek gondolkodni, csak a saját érdekeik, csak a magáncéljaik érdeklik őket. Ennek következtében a kormányzás fő motívumai magáncélok és magánügyek lettek. A kormányzat elfordult az emberektől, ezáltal törvényszerűen elrugaszkodott a valóságtól, a mindennapi élettől is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mit mondat velünk a józan ész? A józan ész mindenekelőtt arra int, hogy mindenfajta szélsőség veszélyes. Arra int, hogy utasítsunk el minden szélsőséget, hiszen éppen a szélsőségek sodorták bajba Magyarországot. Az egyik szélsőséget ma éppen a hatalmon lévők jelentik, akik a törvények fölé helyezték magukat. Úgy gondolják, bármit megtehetnek, hiszen náluk van a hatalom, amit aztán magánérdekeik erőszakos érvényesítésére használnak - az emberek szolgálata helyett. Gondoljunk csak arra a hatalommal való gátlástalan visszaélésre, amit ma Budapesten látunk, és ami miatt lassan mindenki, aki a városvezetésben megfordult, rács mögé kerül. A másik szélsőség a törvényen kívül helyezi magát - azt gondolván, hogy céljai elérése érdekében akár az erőszak is megengedhető. Kedves Barátaim, mindkét szélsőség veszélyes, egyik sem hoz megoldást az ország gondjaira, sőt inkább mélyíti azokat.

A szélsőségek hajtóanyaga - sose feledjük el - a gyűlölet. A gyűlölet nem békíthető össze az igazsággal, nem tűri a józan észt, és elutasítja az áldozatkészséget. Ezért van az, hogy gyűlöletből nem születik újjá semmi. Ezért van az, hogy a szélsőségekben sosincs igazi erő, amely képes valódi és gyökeres változtatásokra. Ez azt is jelenti, Hölgyeim és Uraim, hogy a választások után Magyarországon a jövő kormányzásának kell következnie, nem valamiféle bosszúkormányzásnak. A hibákat akkor is ki kell javítanunk, ha mások követték el őket. Ám a jövő kormányzása nem jelentheti azt, hogy szemet hunyunk, és átlépünk afölött, ami történt. Kodály Zoltán egyszer vendégségben járt, végig kellett hallgatnia a házikisasszony hegedűjátékát. Megkérdezte, mióta tanul hegedülni.
- Nyolc éve, mester!
- Mind a nyolcat letagadhatná...

Ma sokan letagadnák az utolsó nyolc évüket, szívesen elfelejtenék és elfelejtetnék velünk, mi mindent műveltek. Kedves Barátaim, mi ezt nem fogjuk hagyni. A szocialisták gyakran fölteszik a kérdést, miért van szükség elszámoltatásra. Erről nekem mindig Pistike jut az eszembe, aki megkérdezi a tanárnőt:
- Tanárnő, miért kell nekem dolgozatot írni?
- Azért, mert ha pofára osztályozok, nagyon rosszul jársz!

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! A felelősségre vonással nem a múltnak tartozunk, hanem a jövőnknek, elsősorban a gyermekeinknek. Az elszámoltatás célja az, hogy ne ismétlődhessen meg még egyszer mindaz, ami az elmúlt években a magyarokkal történt. Nem hagyhatunk örökül a következő nemzedékeknek egy olyan országot, ahol a törvény egyszerűen nem vonatkozik a hatalmon lévőkre, ahol a hatalmasoknak nem kell felelniük semmiért, míg az átlagembert apró mulasztásokért is előveszik. Mi, mai magyarok olyan országot akarunk a gyermekeinkre hagyni, ahol a törvény szava mindenkire vonatkozik, és kivétel nélkül, és ahol minden embernek - a politikusoknak is - vállalniuk kell a felelősséget szavaikért és tetteikért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A szélsőségek elutasítása mellett a másik fontos dolog, amit a józan ész diktál, úgy hangzik, a politikának ismét az emberek, a nagy többség felé kell fordulnia. A legnagyobb bajunk ma az, hogy a Gyurcsány-korszakban egyfelől elveszett az egyes ember hite abban, hogy sikeresen boldogulhat Magyarországon, másfelől elveszett a közös hitünk is abban, hogy mi, magyarok, a XXI. századi Európában képesek vagyunk egy sikeres országot felépíteni. Ezért a következő kormánynak mihamarabb és nyilvánvalóan meg kell mutatnia, hogy a politika igenis hasznos eszköz lehet. Hasznos eszköz, amellyel a mindennapi életünk jobbá tehető. De ehhez a kormányzást vissza kell fordítanunk az emberek felé. Sokakban felötlik a kérdés: van-e még ösvény, amely a politikát visszavezetheti az emberekhez. Én azok közé tartozom, akik makacsul bíznak az olyasféle alapvetésekben, mint az, hogy minden zsákutcából ki lehet jönni, mégpedig leginkább ott, ahol belesétáltunk. Ezért nekem meggyőződésem, hogy van olyan ösvény, amelyen a politika visszatalálhat az emberekhez. Abban is biztos vagyok, hogy ezt az ösvényt olyan dolgok mentén kell keresnünk, amelyek közösek bennünk, és amelyek épp ebből adódóan nem elválasztanak, hanem összekötnek minket. Ebből számomra logikusan következik, hogy ezt a bizonyos ösvényt nem a távoli, megfoghatatlan szimbólumok és ideák világában kell keresnünk. Az elmúlt húsz évben megtanulhattuk, hogy az üres jelszavakat, a doktriner politikát, az életszerűtlen ideológiai tételeket követő kormányzatok elszívják és felemésztik a társadalom energiáit, megbénítják az országot. Az ideológiák afféle keskeny vágányú pályák, amelyen rozoga elmemasinák ugyan pompásan el-elkanyaroghatnak, de amelyekkel a valóságos életben aligha juthatunk egyről a kettőre. Számomra ezért a jövendő magyar politika középpontjában nem egy politikai elmélet áll, hanem az emberek, s a kérdés az, hogyan akarják leélni az életüket. Vagyis vissza kell térnünk azokhoz az értékekhez, amelyek mindenki számára vitán felül álló közös értékek. A közös értékekre összpontosító politika pedig majd visszavezet az emberekhez és a valósághoz. Így majd belátható lesz, mindannyian be fogjuk látni, hogy mindaz, ami összeköt minket e nemzetben, sokkal több annál, mint ami elválaszt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az első és legfontosabb összekötő érték a munka. A munka az alapja mindennek. Mindannyian tudjuk, érték csak munkából lesz. Minden épeszű ember tudja, hogy a munka teremti meg az önállóságát, a függetlenségét, a munka tanítja meg a szabadság és az ünnep örömére is. A munka ad tartást, büszkeséget és elismerést abban a közösségben, ahová tartozik: a családjában, a lakóhelyén, a munkahelyén, a baráti körben.

Az otthon iránti közös vágy is összeköt bennünket. Nincs olyan ember, aki otthontalan akarna lenni, aki ne vágyna saját otthonra. Mindenki azt szeretné, hogy legyen egy hely, ahol biztonságban érzi magát, ahol mindennek tudja a helyét, ahová mindig jó érzéssel térhet meg. Kell egy hely, ahol a legszegényebb ember is a saját maga ura lehet. Egy hely, amit úgy rendez be, ahogy ő akarja, úgy viselkedik benne, ahogy neki tetszik, és csak azt enged be oda, akit ő akar. Régi magyar igazság: az én házam az én váram.

A család is olyan érték, mely összekapcsol bennünket. Én hiszek abban, hogy a magányt senki sem kívánja, legfeljebb elviseli, ha úgy hozza az élet, de magától a legtöbb ember családot akar maga körül: családot, melegséget, ragaszkodást. Az igazság az, hogy boldog családi életre az is vágyik, akinek éppen nincs benne része. A család igazi közösség, s minden igazi közösség azon a meggyőződésen alapul, hogy jobb hozzá tartozni, mint nélküle élni. Így van ez a feleségünkkel, a családunkkal, és így van a hazánkkal is.

A munka, az otthon és a család mellett az is közös bennünk, hogy a fizikai fájdalomtól és a kiszolgáltatottságtól mindannyian félünk. Az egészség éppen ezért minden embernek drága kincse. Amíg az ember egészséges, voltaképpen mindenre képes lehet, vagy legalábbis azt hiheti, hogy minden helyzeten úrrá tud lenni. Az egészség szükséges, azonban nem elegendő ahhoz, hogy megszabadulhassunk a kiszolgáltatottság érzésétől.

Ehhez rendre is szükség van, illetve lenne. A diktatúrából való megszabadulás mámorában a rend szó leértékelődött, valamiféle rossz mellékízt, valami mellékzöngét kapott. Aztán mostanra Magyarország lassan ráeszmél, hogy a szabadság rend nélkül nem más, mint nyomasztó káosz, ahol csak félelem tenyészik. Ahol nincs rend, ott elszaporodnak a rácsok, lakatok, zárak, sorompók és figyelő kamerák. Vagyis, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a politika akkor találhat vissza a mindennapi élethez és az emberekhez, ha a mindannyiunkat összekapcsoló értékeket: a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet tesszük meg a kormányzati munka alapjául.

Ezek után már csak arra az egyszerű kérdésre kell felelnünk, hogy miképpen érvényesítheti a politika ezeket a közös értékeket, miképpen tudja mindenki számára elérhetővé tenni őket. Már említettem Önöknek, hogy az elmúlt évek sorozatos kudarcainak oka az, hogy a kormányzati politika igazi céljai magáncélok és magánérdekek voltak, amelyekkel az emberek természetes módon nem tudtak azonosulni. Ebből pedig a következő kormány számára annak kell következnie, hogy magáncélok helyett közös célokra és közös ügyekre van szükségünk, amelyek alkalmasak arra, hogy a nagy többség együtt küzdjön a sikeres megvalósításukért. Magyarország akkor tudja összeszedni az erejét, akkor tud kilábalni a válságból, akkor tud megindulni egy sikeresebb jövő felé, ha lesznek nemzeti ügyeink, amelyekért együtt tudunk küzdeni, amelyekkel mindenki, de legalábbis a nagy többség azonosulni tud. A helyzet világos. A politikai vezetés miatt, amely képtelen volt nemzeti ügyeket meghirdetni és képviselni, összerogyott a gazdaságunk, végveszélybe került az egészségügyi rendszerünk, szétporladóban a szociális biztonság, napról napra nő a munkanélküliség, sorra húzzák le a rolót magyar vállalkozások és szó szerint romokban hever a közrend és közbiztonság. Defektes gépkocsink már a felniken fut, csikorog, szikrázik, füstöl. Az ámokfutásnak véget kell vetnünk. Magyarországot voltaképpen újjá kell építenünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi mással kezdhetnénk Magyarország újjáépítését, ha nem a gazdaság talpra állításával? Ez ma olyan ügy, amely milliókat képes egy irányba mozgósítani, vagyis képes nemzeti egységet teremteni. Képes lehet, ha jól tesszük a dolgunkat. De milyen legyen, még pontosabban: milyen lehet az újjáépített magyar gazdaság? Olyan gazdasági rendszerre van szüksége Magyarországnak, amely elfogadja, hogy nem létezik jólét és fellendülés hatékony pénzügyi rendszer nélkül, áruk és szolgáltatások szabad áramlása és verseny nélkül. De azt is tudja, hogy a pénzügyek, a szabad kereskedelem és a verseny csak eszközök, és nem célok. Amikor a magyar gazdaság - még inkább a magyar politika - elfogadta azt az elvet, hogy a piac mindig helyesen működik, a dolgok kicsúsztak az ellenőrzésünk alól. Olyan gazdasági rendszer épült föl Magyarországon, ahol mindent a pénztőkének adtak, és a vállalkozóval szemben elsőbbséget biztosítottak a spekulánsoknak. Látjuk a következményeket. A meg nem érdemelt jövedelmekből élők a markukba nevetnek, és lenézik azokat, akik becsületes munkából élnek, és tartják el a családjukat. Ha a következő kormány nem vállalja azt a felelősséget, amelyet a piaccal szemben vállalnia kell, akkor a teljesítmény helyett továbbra is a spekuláció fog uralkodni rajtunk. A következő országvezetésnek azt is meg kell értenie, hogy az a politika, amely érinthetetlenséget és szabályozatlanságot ad a pénzkapitalizmusnak, valójában a demokráciát is megrendíti. Kiszolgáltatottá teszi az embereket, pedig az emberek éppen azt várják a demokráciától, hogy megvédje őket.

A megválaszolandó kérdés úgy hangzik: hogyan tudjuk a magyar gazdaságot a magyar emberek szolgálatába állítani. Az én válaszom a következő: rehabilitálni kell, vissza kell helyezni jogaiba a termelést. Ma a termelésnek Magyarországon nincs becsülete. Nem a termelés számít, hanem az, hogyan tudnak üzletelni a termelésről szóló papírokkal. A bankok ma nem a gazdaságba teszik a pénzüket, hanem papírokba, amelyek a gazdaságról szólnak. A magyar kapitalizmus valójában egy tisztán pénzkapitalizmus, amely nem más, mint egy torzulás, egy fejlődési rendellenesség. Az is igaz, azt se felejtsük el, hogy az antikapitalizmus meg egy olyan zsákutca, ami még ennél is rosszabb. A lényeg az, hogy a XXI. századi magyar gazdaságot nem lehet sem a XX. századi szocialista, sem a jelenlegi oligarchikus módszerekkel kormányozni. Magyarországon ma elterjedtek az olyan jövedelmek, amelyeket az újjáépített magyar gazdaságban nem szabad tolerálni, mert semmilyen kapcsolatuk sincs az érdemmel. Nincs semmi rendkívüli abban, hogy azok, akik munkahelyeket teremtenek, másoknak munkát adnak, sokat kereshetnek. Sőt, ez így van rendjén. De azok, akik a munkahelyek és a jólét tönkretételével teszik ugyanezt, erkölcsileg védhetetlenek. Ezért nem zárhatjuk ki gondolataink közül a társadalmi hasznosságot, a személyes érdemet és az igazságosságot.

Olyan gazdasági rendszerre van szükségünk, amely figyelembe veszi a biztonság, a védelem, az igazságosság és a méltányosság iránti igényeket. Olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, de a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt, közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság összedöntéséért. Olyan kormányra van szüksége Magyarországnak, amely nem retten vissza a gazdaság átépítésétől. Ha hiszékenységből, restségből vagy patópáli kényelemszeretettől vezettetve hitelt ad a helyzet javulásáról szóló szirénhangoknak, akkor a talpra állás elmarad. Akkor a magyar gazdaság a saját lába helyett ismét másokén, leginkább a külföldén fog állni. Kedves Barátaim, a pénzkapitalizmus azért csődölt be világszerte, mert a bankok nem a munkájukat végezték. Miért tegyék ki magukat annak a kockázatnak, hogy vállalatokat hitelezzenek, amikor pénzügyi spekulációval könnyebb pénzt keresni? Eközben Magyarországon a még életképes cégek is kénytelenek utcára tenni az embereket, mert a bankok egész egyszerűen nem hitelezik a termelésüket, a kormány és a jegybank pedig ezt ölbe tett kézzel nézi.

Olyan gazdasági rendszerre van szükségünk, amely véget vet ennek. A bankoknak Magyarországon ismét azzal kell foglalkozniuk, amiért életre hívták őket, vagyishogy betéteket gyűjtsenek és hiteleket nyújtsanak a gazdasági életnek. Ahogy az Európai Néppárt egyik vezetője fogalmazott: olyan rendszerre van szükség, amely lebeszéli őket a tulajdonosi spekulációról és a spekulatív alapok finanszírozásáról. Olyan gazdasági rendszerre van szükség Magyarországon, amely megérti annak jelentőségét, hogy a válság hatására még a legnemzetközibb bankok és vállalatok is ráébredtek, hogy van nemzetiségük. Bár sokáig úgy tűnt, hogy a nemzeti kötődés feloldódik a globális piacon, a történelem, úgy tűnik, most mégis határozottan más irányt vett. A holnap világában az emberekkel ezért nemcsak mint élő munkaerővel, de mint nemzeti közösségek tagjaival is számolni kell. Számolni kell az emberek erkölcsi követeléseivel és a polgári méltóságuk iránti igényekkel. Sokan belelovallták magukat a nemzetek, az államok és az állampolgárok nélküli világ látomásába. Delíriumos látomás volt ez. Hívei azt hiszik, hogy a nemzeti, állami gyökerekhez való visszatérés egy új probléma. Én pedig pont fordítva, úgy látom, Magyarországnak olyan gazdasági rendszerre és olyan kormányra van szüksége, amely ebben nem problémát, hanem megoldást, de legalábbis lehetőséget lát. Lehetőséget arra, hogy egészségesebb magyar gazdaságot építsünk. Olyat, amely több esélyt ad a magyar embereknek a boldogabb életre, mint amiben az elmúlt húsz év során részük volt.

Vagyis az első és legfontosabb nemzeti ügy, hogy saját lábára állítsuk a magyar gazdaságot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar válságkezelés azért vallott kudarcot, mert nem tudta, talán nem is akarta megvédeni a munkahelyeket, holott ez lett volna a legfontosabb feladat az elmúlt esztendőben. Éppen ezért, amit az elmúlt egy évben az MSZP-kormányzat csinált, számomra ugyanolyan kudarc, mint amit előtte bemutattak. Én sohasem fogok lemondani arról a meggyőződésemről, hogy bármely közösségnek a világon az a jó, ha minél több tagja végez hasznos munkát. Ahogy arról sem, hogy a gazdasági válság kezelésének egyetlen hatásos módja a gazdasági növekedés beindítása, szinte minden áron. A józan ész tehát azt diktálja, hogy tűzzük ki célként magunk elé, hogy az elkövetkező tíz év alatt egymillió munkahelyet hozunk létre. Ezért mindenekelőtt a hazai kis- és középvállalkozásokat kell támogatnunk, mert most is ők adnak munkát a legtöbb embernek. Az embereknek csak akkor lesz munkájuk Magyarországon, ha őszintén kimondjuk: ha megvédjük a magyar termékeket, ha megvédjük a magyar árukat, ha megvédjük a magyar földet és megvédjük a magyar vízkészletet. Legyünk szerények! Legalább ugyanannyira meg kell védeni magunkat, mint amennyire ezt más országok, például az Egyesült Államok, Németország vagy Franciaország minden fönntartás nélkül, bátran megteszik.

Nos, kedves Barátaim!

Itt az idő, hogy nemzeti üggyé tegyük az új munkahelyek megteremtését!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ahhoz, hogy az egészség mindenki számára elérhető legyen, meg kell mentenünk a magyar egészségügyi rendszert, amit a Gyurcsány-korszak módszeresen szétvert. A szociális népszavazás alkalmával már mindannyian láthattuk, hogy az egészségügy megmentése olyan nemzeti ügy, amely példátlan méretű összefogást képes teremteni. Az emberek nem csodákat várnak, hanem azt, hogy lássák: a politika az ő egészségüket akarja szolgálni. Ha látják, akkor ők is segíteni fognak. És éppen ez a nemzeti ügyek lényege: az emberek nélkül nem lehet egyetlen országot sem fölemelni. Ezt a közös energiát kihasználva rendeznünk kell a háziorvosok és a kórházak helyzetét. Nem lehet tovább tétlenül nézni, hogy az orvosaink száz- és ezerszám külföldre mennek, és eközben kórházaink súlyos sérülteket nem tudnak fogadni. Több orvosra és több ápolóra van szükségünk ahhoz, hogy felére csökkentsük a várakozási időt, és ne forduljon elő, hogy súlyos beteg vagy sérült ember nem kap azonnal orvosi segítséget. Könnyen belátható, hogy nemzetközi versenyképességünk alapföltétele, hogy minél több munkaképes, jó teljesítményekre alkalmas magyar ember éljen Magyarországon.

Itt az idő tehát, hogy megmentsük az egészségügyet!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Közös és nagy célunk, amelyben minden becsületes, törvénytisztelő magyar egyetért, a közrend és a közbiztonság helyreállítása. Senki sem akar félelemben élni, és mindenkit dühít, hogy vandálok randalírozhatnak következmények nélkül. Ez is olyan nemzeti ügy tehát, amit a nagy többség - biztos vagyok benne - támogatni fog. Különösen, ha azt látják, hogy az új kormány komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy közösen száműzzük a félelmet az utcákról, a terekről és az otthonainkból. Én emlékszem, gyermekkoromban a kertajtót, de sokszor még a ház ajtaját se zártuk be, vagy egyszerűen a lábtörlő alá tettük a kulcsot. Sőt, amikor még lakótelepi panelházban laktam, ott sem voltak sem berácsozva, sem bevasalva az ajtók. Gyenge kormány egyenlő gyenge közbiztonság. Ezért szabadult el a bűnözés. Ezért kell határozottan kimondanunk: a bűnözők ellen harcolni kell, akárkik is azok. Mindegy, hogy milyen a vagyoni helyzetük, a kisebbséghez vagy a többséghez tartoznak-e, a bűnözőket törvény elé kell állítani és felelősségre kell vonni minél gyorsabban.

Itt az idő, hogy újra rend legyen Magyarországon!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma az embereket és a családokat nemcsak a munkanélküliség, a hiányos egészségügy és a bűnözés veszélyezteti, hanem a szociális biztonság széthullása is, ami szintén a Gyurcsány-korszak sajátos vívmányai közé tartozik. Én azt látom a világban, hogy azok az országok és nemzetek erősek, ahol erős a bizalom, a nem látható, nem kézzel fogható dolgokban pedig erős a meggyőződés. Vagyis az emberek hisznek a saját sikerükben, szeretik a nemzettársaikat, fontos számukra az összetartozás, és ezért tudják, hogy számíthatnak is egymásra. Számomra ezt jelenti a szociális biztonság, és ezért gondolom úgy, hogy olyan nemzeti ügyről van szó, amellyel az emberek nagy többsége mindig is azonosulni fog. Azonosulni fog, mert a szociális biztonság nélkülözhetetlen a mindennapi élethez, és abból valójában, ha jól belegondolunk, mindenki részesül. Ha pedig széthullik, mint az abroncsát vesztett hordó dongái, vagy akár csak súlyosan megbillen, azt előbb-utóbb mindenki megérzi, még a legjobb módúak is. A szociális biztonság tehát erőforrás a nemzet számára. Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva munkát vállal, és részt vesz a javak előállításában. Mindenkinek saját, jól felfogott érdeke, hogy amikor ő szorul majd gondoskodásra, legyen, aki gondoskodni képes róla.

Ezért itt az idő, hogy helyreállítsuk a szociális biztonságot Magyarországon!

Összefoglalva tehát azt mondhatom, meg vagyok győződve arról, hogy a kormányzásnak a jövőben a nemzeti ügyeket kell képviselnie. Magyarország következő kormányának a nemzeti ügyek kormányának kell lennie.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nehéz nyolc év van mögöttünk, a nyolc évnek súlyos az öröksége. Micsoda ócska cipő, énekli most valahol Cseh Tamás.

A Facebookon - ilyenem is van - az egyik szurkolóm - nem rajongóm, bár az angol fordítás kötelezővé teszi - a következő üzenetet küldte, amikor megkérdeztem, miről kellene beszélnem: "Az elmúlt nyolc év hagyatéka: Lopni dicsőség. Hazudni kötelesség. Ütni öröm. Itt az idő, hogy ennek véget vessünk." Tisztelt Hölgyeim és Uraim, arra következtethetünk, hogy a magyar emberek azonban minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek, mert kibírták. És ha a szocialisták térdre is rogyasztották az országot, az nem omlott össze. Ez kizárólag a magyarok szívós helytállásának köszönhető. Ez okot ad a reményre. Ha valaki eddig kételkedett volna, ebből is láthatja, ha nem is hibátlan, de nagyszerű nép és nagyszerű nemzet a miénk. És ebből erőt meríthetünk a jövőhöz is. Magyarország megindulhat egy új úton és új irányba, egy jobb és sikeresebb holnap felé, amikor a magyarok szívóssága, szorgalma, tehetsége és leleményessége már nemcsak arra kell, hogy kibírjuk, túléljük, hanem arra, hogy előrejussunk, és sikereket is érjünk el.

Látom, sokan aggódnak, kételkednek, sokan bizonytalanok. Érthető, hogy nem mernek reménykedni ennyi kudarc és csalódás után. Én megértem őket. Megértem azokat a gyermekeikért aggódó szülőket, akik azt mondják, hogy Magyarországnak ma nincs jövőképe, nincsenek céljai, és attól félnek, hogy gyermekeik előbb-utóbb elhagyják az országot. Azt üzenem nekik, hogy a változás épp azért fontos, hogy újra legyen közös jövőnk, hogy legyenek közös céljaink, amelyek megoldásával sikeres és erős országgá válhatunk. Megértem a nemzet távolabbi jövőjéért felelősséget érzőket is, akik azt kérdezik, mihez kezdünk a népesedési hanyatlással, az oktatással, a vállalkozó szellemmel vagy a kutatással hosszútávon. Nekik azt szeretném üzenni, hogy a változásnak az élet minden területére ki kell terjednie, a nemzeti ügyek kormányának pedig mindig a jövő felé kell fordulnia, mindig a horizontot kell kutatnia. És megértem azokat is, akik elkeseredettek és dühösek az elmúlt nyolc év miatt. Van rá okuk bőven. Most arra kérem őket, hogy az igazi és valódi, vagyis mély változás érdekében csak a józan ész politikáját támogassák. A szélsőséges erőknek hiába nagy a hangjuk, hiába rázzák az öklüket, nincs és nem is lesz ahhoz elég erejük, hogy komoly változást vigyenek végbe. Őket támogatni elvesztegetett, sőt eltékozolt lehetőség és erőfeszítés. Kedves Barátaim, megértem a szocialistáktól elpártolt, volt baloldali szavazók csalódottságát. Hittek egy eszmében. Hittek egy eszmében, és azt kellett látniuk, hogy vezetőik semmibe veszik ezeket az eszméket, és hátat fordítanak a saját választóiknak. Nekik azt üzenem, hogy mi, jobboldaliak nem várjuk, hogy megváltoztassák a fölfogásukat, csak arra kérjük őket, hogy támogassák a nemzeti ügyeket, mert azok minden magyar ember érdekét szolgálják. Rájuk is számítunk, őket is várjuk az ország közös újjáépítésében, mert biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem fog sikerülni. Legyenek ők is a változás részesei és nyertesei.

Az ország egyik fele csalódott, a másik dühös. Csalódott, mert rászedték, becsapták, visszaéltek a bizalmával. A másik fele meg azért dühös, mert előre látta, hogy így lesz, és azt is tudja, hová juthattunk volna nyolc év alatt, ha nem hagyjuk magunkat rászedni. Csalódott és dühös emberek milliói. Barátaim, itt most a politikának különös gonddal kell cselekednie. A düh és a csalódottság földjéről átjárót kell találnunk, amely elvezet a szóértés, az együttműködés és a remény világába. Gyűlöletkampányok és hazugságbeszédek okozta lehangoltság, hitetlenség, ölbe ejtett vagy éppen tehetetlenül széttárt kezek korszakából kell áthajóznunk a nagy tervek, a tetterő, a cselekvés, a kölcsönös bizalom és a közös siker korszakába. Vagyis fel kell szítanunk a reményt a magyar szívekben. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, én rendületlenül hiszem, hogy sikerülni fog, mert tudom, hogy nincs reménytelen ország, csak reménytelen kormányok vannak, és azt is tudom, hogy nincs szegény ország, csak rosszul kormányzott ország van.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt is tudom, azt is hallom, azt is látom, hogy vannak, és nem is kevesen, akik úgy gondolják - olvasva talán ilyen-olyan fölméréseket -, hogy a jövőbe induló vonatjegy már a zsebünkben van. Nyomatékosan felhívom a figyelmüket, hogy csak egyetlen igazi felmérés létezik, amire adni lehet. És ez április 11-én lesz. A vonatjegy csak ott és csak akkor váltható meg, és mindenki kell hozzá, aki változást akar. Mindenki és mindkét szavazatával. Puskás Öcsi közismert mondását a helyzethez igazítva: kis különbség - kis változás, nagy különbség - nagy változás. Márpedig Magyarországnak most nagy változásra van szüksége. Magyarország népe annyi mindent állt ki az elmúlt nyolc évben, hogy igazán megérdemli a nagy változást. Magyarország sokkal jobb kormányzást érdemel. Magyarország népének joga van arra, hogy olyan kormánya legyen, amely figyel az emberekre, amely meghallja az emberek hangját, az idősekét éppúgy, mint a fiatalokét, a munkavállalókét éppúgy, mint a vállalkozókét, a városban élőkét éppúgy, mint a falusiakét, meghallja a családok hangját éppúgy, mint az egyedül élőkét. Magyarország népének joga van egy olyan kormányhoz, amely bízik a magyarokban, és megadja a nekik kijáró tiszteletet. Olyan kormány kell, amely megérti, hogy milyen emberek vagyunk mi, magyarok, tiszteletben tartja a különbözőségeinket, és megértő velünk szemben. Én hiszek abban, hogy a magyarok képesek arra, hogy a hazugság helyett az igazságot válasszák, kapzsiság helyett az önzetlenséget, az ostoba, mohó zsarnokság helyett a demokratikus, józan észt, uszítás helyett a megbékélést és korrupció helyett az áldozatkészséget. Tagadás helyett a hitet és hatalmaskodás helyett a szolgálatot. Tudom, ezt várják az új kormánytól, de én azt kérem, várják ezt el saját maguktól is, saját életükben, a saját hatókörükön belül is. Higgyék el, csak együtt sikerülhet, de együtt sikerülni fog.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt az országot, amely közös értékeket, erős és komolyan vehető kormányzást mutat fel, ismét tisztelni fogja majd a világ, ismét súlya lesz a szavának. Magyarországnak most egy erős és elkötelezett kormányra van szüksége, amely képes feledtetni a szégyent, amit a Gyurcsány-korszak okozott. Olyan kormányra van szükség, amit nem kell szégyellnie az országnak. Vagyis itt az ideje, hogy a gyengéket leváltsák az erősek. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, én készen állok, hogy Magyarország nagy vállalkozásában a magam feladatát ellássam. Én és a pártom is készen állunk. Készen állunk az erős, a felelős és a cselekvő kormányzásra.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

1 éve jelent meg Bokros Lajos levele, melyben nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort a 2010-es választási kampányban, 2010. január 30-án.

Orbán Viktor
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke részére

Tisztelt Elnök Úr!

Engedje meg, hogy ezúton nyilvános vitára hívjam Önt!

Az elmúlt hetek szakpolitikai káoszát látva meggyőződésem ugyanis, hogy a Fidesz egy kormányzásképtelen erő. Önöket idézve a Fidesz „semmilyen modellben nem gondolkodik”. Pár hónap múlva azonban kormányzásra készülnek. Ez nagy felelősség, máig azonban csak annyit tudhatunk biztosan: kétmillió ajánlószelvényt és minden korábbinál több szavazatot akarnak begyűjteni, valamint elszámoltatnának mindenkit. Kérdem tisztelettel, Önök mikor számolnak el a terveikkel?

Elismerem, Ön sincs könnyű helyzetben. Hiszen ma talán Ön sem tudja megmondani, hogy pártjának prominensei milyen irányt tartanak helyesnek. Nyugdíj-ügyben sem látunk tisztán, de az ingatlanadó kapcsán már négyszer vett csavart a Fidesz álláspontja. Nem látunk mást, mint egy tétova, bizonytalan óriást, aki győzelmében biztos, de nem lát tovább április 11-nél.

Szánjon rá másfél órát, hogy mellébeszélés nélkül vitatkozzunk olyan lényeges dolgokról, mint az adó-, és a nyugdíjrendszer átalakítása, a költségvetési hiány és az államadósság kezelése.

Adjon másfél órát, hogy megvitassuk álláspontomat, mely szerint az Ön által képviselt rejtőzködő populizmus tisztességtelen és veszélyes Magyarországra és a magyar társadalomra nézve.

Rejtőzködő, mert senki nem tudja, mit szándékoznak tenni májustól azért, hogy elinduljon végre a gazdasági és társadalmi felemelkedés. Ember legyen a talpán, aki ismeri, vagy követni tudja elképzeléseiket. Úgy tűnik, még a párt politikusai sem.

Populista, mert értékálló nyugdíjakról, a költségvetés 1%-ából bőkezűen finanszírozott sportról, adócsökkentésről felelős politikus csak akkor beszél, ha annak finanszírozását, a megoldást is az emberek elé tárja. Önök eddig adósak maradtak a válasszal.

Tisztességtelen, mert a választóktól elvárja: zsákbamacskát vegyenek. Egyetértek Önnel: Gyurcsány Ferenc és kormánya megvezette a választókat 2006-ban. Ilyen nem fordulhat elő egy tisztességes, normális országban. Önök milyen konkrét elképzelésekhez kérik a választók bizalmát?

Veszélyes, mert az ország jelenlegi helyzete instabil. A nemzetközi környezet feszített figyelme irányul az országra, így annak látszatát kelteni, hogy az elszaladó hiány minket cseppet sem zavar – ez felelőtlenség.

A Fidesz jövőre vonatkozó tervei ellentmondásosak és zavarosak: egyszerre beszél családi adózásról és egykulcsos adórendszerről.

1. Varga Mihály egyik nap még a svéd nyugdíjmodell bevezetése mellett foglal állást, néhány nap múlva már semmilyen modellben nem gondolkodik.

2. 2009 márciusában Ön mutatta be az ingatlanadót támogató „Jövőkép” című kiadványt, nem sokkal később Kósa Lajos a párt elnöksége nevében már elutasította az ingatlanadót; Varga Mihály annak eltörléséről és kamatos visszafizetéséről beszélt; nem sokkal később Mádi László már bevezethetőnek tartotta, őt azonban másnap eltávolították a Fidesz listájáról. Követni is nehéz.

Tisztelt Elnök Úr!

Minden magát felelős demokratának valló politikus kötelessége, hogy világos, egyértelmű, számon kérhető, finanszírozható programhoz kérje a választók támogatását. Az MDF megtette ezt: letettünk egy korszerű és szakszerű munkahelyteremtő programot az asztalra. Ez talán nem tetszik mindenkinek, de igaz, vállalható, betartható, és számon kérhető.

Tisztelettel kérem, fogadja el meghívásomat. Vitassuk meg fenti állításaimat, tegye egyértelművé, miniszterelnökként milyen politikát folytatna, és mindazt miből finanszírozná.

Ennyit megérdemel Magyarország és megérdemelnek a magyar választók.

Válaszát várva tisztelettel:

Bokros Lajos,
a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje

Erős állam, a helyi gazdaságok erősítése, magyar elkötelezettségű bankrendszer, a privatizáció felülvizsgálata, a vasút fejlesztése, családi adózás, a segélyek munkához kötése, a cigánybűnözés felszámolása, központosított tantervek, a magyar nemzettudat erősítése, Nemzetpolitikai Minisztérium felállítása, a keresztény értékrend elismerése az alaptörvényben, hit vagy erkölcstan kötelező oktatása, csendőrség felállítása, önfenntartó és szigorú börtönök, Magyar Nemzeti Gárda, politikai és gazdasági nyitás Kelet felé, a Lisszaboni Szerződés elutasítása, a Szent Korona eszme feltámasztása, a régiók eltörlése, Trianon Múzeum Budapesten, a bíróságok számának növelése, de a szabadságjogok biztosítása - többek között ezek voltak az 1 éve, 2010. január 16-án közzétett Jobbik választási program hívószavai.

A teljes dokumentum itt olvasható.

1 éve jelent meg a Népszabadság hasábjain Paul Lendvai elemzése a hazai politikai viszonyokról Debreczeni József új Orbán-kötete kapcsán.

Fájdalmas leszámolás Orbánnal

Debreczeni József új könyvéről

Talán még sohasem fordult elő a modern politikai irodalomban, hogy egy szerző ugyanarról a politikusról hét éven belül két terjedelmes és alapkövetkeztetéseiben gyökeresen különböző monográfiát tegyen közzé. Debreczeni József Arcmás címmel megjelent negyedik politikusportréja tulajdonképpen két részből áll: körülbelül 190 oldalon a 2002-ben megjelent első Orbán Viktor könyv kritikusan átdolgozott kiadása, s második, hosszabb részében, vagyis 250 oldalon egy kiábrándult rajongó helyenként megdöbbentő vádirata egy ma is még csak 46 éves magyar politikus ellen.

Arról az Orbán Viktorról van szó, aki a rendszerváltás utáni két évtized egyedüli, máig aktív főszereplője, aki az 1998–2002-es miniszterelnöksége és három választási veresége (1994, 2002, 2006) után páratlan politikai teljesítménnyel az áprilisi választások előestéjén – nem csak a szerző véleménye szerint! – „a csaknem korlátlan hatalom kapujában áll”.

Meg kell jegyeznem, hogy nemcsak a konzervatív táborban, hanem balliberális oldalon is lehet hallani olyan véleményeket, hogy a szerző mint volt MDF-képviselő és 1994–96 között Orbán tanácsadója, „átállt” a balliberális oldalra, s most Orbán s a Fidesz „démonizálásával” ijesztgeti az olvasókat, s próbál Kasszandraként hírnevet szerezni. Az ilyen állításoknak és támadásoknak szerintem semmi alapjuk sincs.

Hiszen az akkor még illúzióktól vezetett szerző már hét évvel ezelőtt sem kerülte meg az olyan, a jobboldali médiában mindmáig tabuként kezelt témákat, mint Orbán édesapjának bányavállalkozásával és a Fidesz-székház eladásával kapcsolatos kétes ügyleteket. Most azonban olyan mennyiségű tényanyaggal bizonyítja a Fidesz átalakulását „egy bázisdemokrata mozgalomból karizmatikus vezéri párttá”, s magát Orbán Viktort mint az „1989–90-ben született parlamentáris berendezkedés fölszámolóját” olyan idézetekkel mutatja be, hogy a kritikus és független megfigyelők sem vitathatják – akár egyetértenek, akár elutasítják végső, drámai következtetéseit –, hogy a szerző által felsorolt beszédek, nyilatkozatok és események elemzése joggal kelt aggodalmat.

Debreczeni sokak számára még ma is apokaliptikusnak tűnő vízióját így fogalmazza meg: „Biztosra vehető, hogy Orbán Viktor 2010-ben nemcsak visszaszerzi nyolc éve elvesztett kormányzati mandátumát, de az alkotmányozó többség birtokában ezt bevehetetlen hatalmi erődítménnyé alakíthatja át… Afelől se legyen kétsége senkinek, hogy Orbán gátlástalanul és maradéktalanul él majd a kezébe kerülő hatalommal.”

A szerző nemcsak az 1998–2002 között a parlamentáris kontroll kiiktatásában szerzett kormányzati tapasztalatokra mutat rá, hanem példák tömegével bizonyítja, hogyan hódította meg a Fidesz megbízható kádereivel már korábban „árnyékállamának” olyan központi pozícióit, mint a többi között a köztarsasági elnök, a legfőbb ügyész, a jegybankelnök, és hogyan építette fel az iránta abszolút lojális médiabirodalmat. Ehhez tartoznak a mára nyilvánvalóvá vált személyes kapcsolatai több multimilliomos nagyvállalkozóval.

Megmutatja, hogyan váltotta fel Orbán „a Fideszben az alulról történő választást a fölülről való kinevezés oligarchikus rendjével”. Részletezi 1997-től („idegenszerű kormány”, „kaméleoni ügyességű kozmopoliták”) és különösen 2006-tól („a nemzet nem lehet ellenzékben”) a konfrontatív politika fokozatos átváltozását gyűlöletpolitikává.

Így bemutatja az MSZP–SZDSZ-kormányok elleni s elsősorban a Gyurcsányfóbia által kiváltott megbélyegző, gyűlöletkeltő és nyilvánvalóan személyes bosszúszomjtól is fűtött minősítések és jelzők a modern európai politikában egyedülálló gyűjteményeit. Ezeknek az idézeteknek a tükrében vonja le a szerző következtetését: „Orbán nemcsak gyűlöl, hanem mindenekelőtt gyűlöltetni akar.”

Az Arcmás több mint kihívás vagy nyilvános figyelmeztetés. Ez a könyv vádirat a volt és hamarosan minden jel szerint újra hatalomra kerülő miniszterelnök, a Fidesz ma teljhatalmú vezére ellen.

Debreczeni József könyörtelenül elemzi Orbán személyiségének és politikai stílusának szinte hihetetlen változásait: a populista fordulattól a családi vagyongyarapodásig, a jobboldali médiabirodalom felépítésétől a Kádár-rendszer iránti nosztalgia messzemenő kiszolgálásáig, a szabadelvű kritika feladásától a vallásos fundamentalizmusig . Persze nemcsak a könyv alanya, hanem a szerző is sokban változott. Az Orbán jellemében és politikájában keserűen csalódott Debreczeni ma hosszan és egyetértően idézi azokat a liberális elemzőket (például Vásárhelyi Máriát, Szilágyi Ákost, Révész Sándort, Bauer Tamást stb.), akik közül jó néhányat annak idején, az Antall-kötetben még inkább kritikusan szemlélt.

A szerző a jobboldali sajtó állításaival és rágalmaival ellentétben nem köpönyegforgató, hanem bátor és becsületes konzervativ-liberális politikai elemző, aki magát talán mint Sebastian Haffner magyar változatát látja. (Ez a nagy tekintélyű, német publicista és történész (1907–1999) ugyanúgy, mint Debreczeni, nem volt sem zsidó származású, sem baloldali, hanem egy konzervatív beállitottságú antináci, aki 1938-ban Angliába emigrált; s halála után megjelent könyvében, az Egy német története címűben hátborzongatóan pontosan vázolta hazájának tragédiáját, s az utat Hitler diktatúrájának győzelméhez.)

A párhuzamokat a mai Magyarország és a weimari Németország, illetve Mussolini Olaszországa között a szerző, ha óvatosan is, de véleményem szerint mégis elnagyoltan, pontatlanul és ezért félreérthetően fogalmazza meg. Az idegengyűlölő jobboldal időleges és helyenkénti nemzetközi sikerei ellenére a huszonegyedik század Európája (és az USA is) alapvetően különbözik a 30-as évektől, Hitler és Mussolini fénykorától. A tragikus magyar kisiklás gyökerei a magyar történelembe, s a Horthy- (Trianon!) és Kádár-korszakba nyúlnak vissza. Az 1989 utáni tévutak elválaszthatatlanok e hét évtized mindmáig hiányzó iskolai és történelmi feldolgozásától.

Debreczeni új könyve egy csalódott demokrata fájdalmas leszámolása saját illúzióival, s ezen túl megdöbbentő látlelet. Ugyanakkor a várható erőviszonyok tükrében kétségtelenül vakmerő vállalkozás. Ezt a művet minden, a politika iránt érdeklődő és az ország sorsáért aggódó embernek, elsősorban persze a média munkatársainak, a tanároknak, a politikusoknak és vezető köztisztviselőknek el kellene olvasniuk. Kötelező olvasmányként ajánlanám a Budapestre akkreditált diplomatáknak és az EU Kelet-Közép-Európával foglalkozó megfigyelőinek.

Ez a nagy terjedelmű, mélységesen pesszimista állásfoglalás nem mentes ismétlésektől és (emberileg talán érthető) túlzásoktól a „hős” (és a szerző) gyökeres átalakulásának leírásánál. Vitatni lehet például a szerző állításának jogosságát, hogy a „Jobbik lényegét tekintve érdektelen”, mert a veszélyt a plurális demokráciára szerinte „nyilvánvalóan Orbánék képviselik”.

Ezt ugyanúgy, mint a merész tételeket a demokratikus parlamentarizmus nekrológjáról, a jövő fogja csak bizonyítani vagy cáfolni. Egyébként a politikában nincsenek elképzelhetetlen vagy megváltoztathatatlan szituációk. Ez ugyanúgy vonatkozik Orbán jövőbeli döntéseire, mint a politikai bukás mindenkori lehetőségére. Debreczeni József könyve súlyos potenciális veszélyekkel foglalkozik, s meggondolásra érdemes elemzéseit és következtetéseit nem lehet, sőt nem szabad felületes megjegyzésekkel lebecsülni. Az Arcmás, a második Orbán-portré meghökkentő olvasmány. Senki sem mondhatja elolvasása után, hogy nem figyelmeztették a demokráciára leselkedő veszélyekre.

Ez volt Sólyom László nagy vihart kavart újévi beszéde 2009 és 2010 fordulóján. Kiemelések tőlem.

Köszöntöm Magyarország minden lakosát és a magyar nemzet minden tagját!

Honfitársaim!

Lehetetlen, hogy újévkor ne az újrakezdésről beszéljünk. Hiszen karácsony, újév, vízkereszt ugyanannak az ünnepkörnek a tagjai. S ezek az ünnepek a megújulás örömét adják nekünk.

Ezek azok a napok, amikor megújul a világ. A Nap pályája ismét győzedelmesen emelkedni kezd. Immár hosszabbodnak a nappalok. Hiába van tél, a tavasz közeledtének jegyébe fordult már minden. A kozmosz nagy változásai azonban nélkülünk csak körben forognak. Az ember életének viszont célja van; a mi időnk nem forog körbe. A megújulást, az újrakezdést mi mindnyájan életünk és történelmünk egyenesére írjuk.

A karácsony üzenete is ez: egyszer csak megérik az idő a beteljesedésre, egyszer csak mindenki szívében megszülethet a remény.

Magyarország is nagyon megérett már a megújulásra. S mivel 2010 választási év lesz – az új esztendő alkalmat kínál a politikában és a közügyekben is az újrakezdésre.

A változás szükségét mindenki érzi – és sok politikus is tudja, hogy mit akarnak az emberek. Ezért aztán a megújulás, az új irány, az új kiegyezés, az újjáépítés és így tovább, gyakran hallott jelszó lett.

Az ünnep magasából azonban a megújulásnak egy ennél teljesebb képe látszik.

A politika része, sőt szükséges alkotórésze az újrakezdésnek. De csalódni fog, aki az újat, s az ahhoz képzelt jót csakis kívülről, a politikától várja. A kilencvenes évek elején sokan képzelték, hogy a rendszerváltás önmagában meghozza a nyugati életszínvonalat – s keserves kiábrándulás lett a vége. A választás nagy esély – ám csupán a kezdet. Hiszen a lényege a változtatás lehetősége, ezért is nyújt reményt. Hogy a remények beteljesednek-e, a folytatáskor válik majd el. De ehhez mindenkinek hozzá kell járulnia a maga területén, legyen az munkahely, család, vagy a közélet.

Honfitársaim!

Négy évvel ezelőtti újévi beszédemben – 2006 is választási év volt! – azt mondtam, hogy a felelős ember ad magára, alaposan megvizsgálja az ígéretek és ígérgetők hitelességét. És persze mérlegeli azt is, milyen teljesítményt nyújtottak, hová juttatták az országot azok, akik korábban már kormányoztak, és akik nem, azoknak van-e fedezetük, képességük a jelszavak valóra váltására.

Azt hiszem, mára sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Megéreztük, hogy választási döntésünknek súlya van. Olyan következményekkel jár, amelyek bizony nemcsak a négy éves ciklusra, de annál is tovább érnek.

Megtapasztalhattuk saját erőnket, a választópolgárok erejét. Csak az utóbbi években is minden országos szavazás – a népszavazás, az európai parlamenti választások – jelentős politikai változásokat indítottak el.

Tehát felelőssége teljes tudatában kell döntenie minden választópolgárnak arról, kinek ad felhatalmazást. Az állammal szembeni elvárások és a feladatok világosak: közbiztonság, a törvényes rend garantálása; a gazdaság olyan szabályozása, hogy biztonságosan fejlődjön és adjon munkát, a szegénység enyhítése, az ország tekintélyének helyreállítása a világban.

Vannak azonban olyan feltétlenül szükséges változások, amelyeket semmilyen kormány nem tud véghezvinni az emberek, a mi közreműködésünk nélkül. Ilyen mindenek előtt a korrupció visszaszorítása. Korrupcióban fuldoklik ma az ország. Ez teszi tönkre a gazdaságban a tisztességes versenyt, az intézményekben a tisztességes működést. Joggal háborítanak fel mindenkit a százmilliós és milliárdos kifizetések – de a mindennapok kis korrupciója, a visszacsorgatott megbízási százalékok, a hatósági engedélyért adott és kapott pénzek is méregként hatnak. S a korrupcióhoz legalább ketten kellenek. Megszüntetéséhez az állam legszigorúbb fellépése mellett az kell, hogy a korruptság szégyenét az emberek többsége le akarja vetni. S tudom, hogy mindenki megkönnyebbülne. Hiszen az emberek többsége tisztességesen szeretne élni. Az kell, hogy tisztesség és siker ne válhasson el egymástól.

Honfitársaim!

Karácsonykor a gyermek születése tölt el bennünket reménnyel. De a mi gyermekeinknek is meg kell születniük. Követelhetünk az államtól családbarát politikát, ám ehhez legelőször is családok kellenek, összetartó, gyermekeket nevelő, szerető légkörű családok. Továbbá a családok és az iskolák együttműködése. Az iskolaügy, amely nemzetünk jövőjének kulcsa, csakis akkor tud megújulni, ha az iskolák és tanárok támogatása nemzeti üggyé válik. Ha mind azon vagyunk, hogy az iskola olyan közösségként működjön, amely biztos értékekre, tisztességre nevel, s minden gyereket a maga legjobb képességei szerint, önbizalmat adva készít fel egy megelégedett és értelmes életre.

A gyermekekben nemzetünk jövőjét látjuk. A magyar nemzetért a magyar állam is felelős, de leginkább a nemzet tagjai. Hiszen a nemzet lényege a közös vágy, közös elhatározás és akarat arra, hogy együtt kívánjuk folytatni gazdag örökségünket. Ez az örökség – a magyar nyelv, a magyar kultúra, történelmünk és magyarságtudatunk – közös kincse minden magyarnak határoktól és állampolgárságtól függetlenül. S a szükséges megújulás alapja itt nem más, mint közösségünk átérzése, a magyar nemzet egészének szeretete.

Ilyenkor, újévkor, sokan beszélnek békéről, szolidaritásról. Erre nagy szükség van, s nem véletlen, hogy vallási és világi vezetők kifejezik és megerősítik a bennünk élő békevágyat. Ha azonban egészen konkrétan a magyar társadalom megbékélésére is gondolok, az nem választható el az újrakezdéstől. Az új helyzetben új hangvételű kormányzásra, s új típusú ellenzékiségre van szükség. Magyarország békességét csak új alapokon lehet elérni és megteremteni.

Erre várunk.

Tisztelt Honfitársaim! Az év megújulásának napján reményteli szívvel kívánok mindenkinek az országban, és minden magyarnak boldog új esztendőt. Isten áldd meg a magyart!

(Forrás: KEH.hu)

A Newsweek interjúja Bajnai Gordon miniszterelnökkel 1 évvel ezelőtt jelent meg. Bajnai a válság és az akkor aktuális nemzetközi politikai ügyekről beszélt.

Gordon Bajnai became Hungary's prime minister in April when his predecessor, who'd lied about the dire state of Hungary's economy to win an election, was forced out. After warning his countrymen that "this will hurt," Bajnai, a 41-year-old former investment banker, embarked on a series of bold reforms. He recently sat down with NEWSWEEK's Ginanne Brownell to talk about the economy, the Lisbon Treaty, and climate change. Excerpts:

Hungary has suffered from this economic crisis. How are things now?

Hungarians are used to crisis, and so far we have avoided meltdowns. Last October, when the crisis hit us, Hungary was seen as a risk because a significant number of people had foreign-currency loans and the potential of our economy had been reduced by a lack of reform. But we were one of the first countries to turn to the IMF and the European Commission. And that put the floor under the risk of financial free fall.

How did you restore confidence?

We quickly introduced three major reforms in pensions, taxes, and social aid. We expect to have a 3.8 percent budget deficit next year—one of the smallest in Europe. Bank interest rates are significantly below pre-crisis levels. JPMorgan says Hungary may be the first of the Polish-Czech-Hungarian trio to introduce the euro, while Merrill Lynch says Hungary may come out of the crisis in the strongest fiscal position of all OECD countries. We have become a frontrunner in terms of fiscal stability.

Was the Lisbon Treaty the only option for the future of the EU?

Hungary was the first EU member to ratify Lisbon. That shows our commitment. The only way forward is through more cooperation, more coordination, and, if necessary, more integration. If Europe wants to maintain its geopolitical influence it needs to retain its economic influence by strengthening its competitiveness. That will require more flexible political management, and this is what Lisbon is bringing about.

But there has been much talk about expansion fatigue.

Despite all the quarrels, enlargement has been a success. But we should also be talking of Atlantic integration, because NATO is an important player. Joining these organizations is like standing in a queue, and if [aspirants] don't see the queue moving, they may lose interest. So a road map should be given to these countries. The western Balkans is the next step in this process.

And Turkey?

According to polls, Hungarians seem to be the most friendly to Turkey. Turkey has huge potential, both economically and socially, so the EU should find a way to improve our cooperation. It may take years, but there needs to be [a plan] to bring Turkey closer.

The EU just elected a new president and a high representative. Can 27 countries agree on a foreign policy?

A key [aspect] of the Lisbon Treaty is that Europe is now potentially able to have one voice on foreign affairs. One of the lessons of this crisis is that we need more coordination on a global level. There are certain issues where European countries clearly have a common interest. Climate change is a good example.

Do you think anything will actually come out of Copenhagen?

Copenhagen is a unique opportunity and could be the last chance for a long time to do something about climate change. There is strong unity in Europe, and we've put our money where our [mouth] is by offering significant financial contributions as well as emissions cuts. But we can't do it alone; we need other major players to join us. This is a global problem, but the solution is local. The minimum result should a principal agreement that can be turned into a practical arrangement in the coming months. Without that, we will be missing a huge chance for the world.

2009 szeptember 26-án Orbán Viktor a Fidesz elnökeként a kormányzásról nyilatkozott a Blikknek. 3000-rel több rendőrt ígért, 1 millió munkahelyet hiányolt, Budapestnek 4-es metrót és gyalogos hidat ígért. (Kiemelések tőlem.)

Blikk: A Blikk felmérésében a leghitelesebb pártpolitikusnak választották. Mit szól ehhez?

Orbán Viktor: - Van egy nyilvánvaló oka annak, hogy a politikai osztály elvesztette a hitelességét: sikert ígért és kudarcot hozott. A kiindulópont az volt 1990-ben, hogy egy elnyomó rendszert megváltoztassunk egy olyanra, amely szabadságot ad, sikert hoz. Sokak életében ennek éppen az ellenkezője történt. Az emberek pedig rájöttek: nem erről volt szó. Sok politikus elvesztette a hitelességét. Ez azért történt, mert mindig másnak akartak látszani, mint amilyenek valójában, okosabbnak, szebbnek, nagyobbnak, erősebbnek. Kevesen voltunk, akiknek nem okozott gondot, hogy mindig önmagukat adjuk. Kevesen vagyunk, akik gond nélkül tudják kimondani azt az emberi törvényt: légy önmagad. Ez a szabály a politikában is érvényes. Aki nem önmagát adja, a siker érdekében ki akar bújni a bőréből, az rövidt távon ugyan érhet el sikereket, de hosszabb távon megbukik. Én nem vagyok rövidtávfutó. Nem érdemes rövid távra tervezni, másnak mutatkozni. Azokat értékelik az emberek, akik önmaguk tudnak maradni.

A Fidesz elnöke a kormányzásról a Blikknek: Veterán Orbán szerint az a hiteles, aki ki meri mondani: Légy önmagad! Úgy véli: ő már veterán politikus a hazai mezőnyben

A Fidesz elnöke a kormányzásról a Blikknek: Veterán Orbán szerint az a hiteles, aki ki meri mondani: Légy önmagad! Úgy véli: ő már veterán politikus a hazai mezőnyben

Blikk: - Mi az oka a politikusok egyébként rossz megítélésének?

O. V.: - A politika és a politikusok hátat fordítottak az embereknek. Ezzel kell szakítani és vissza kell fordulni az emberek felé. A politikának egyenes, világos mondatokban arról kell szólni, ami az emberek mindennapi életéhez kötődik. Vissza kell hozni a józan észt a politikába. Senki nem tudja józan ésszel fölfogni, hogy miért kell 43 milliárd forintért a hivatalnokoknak új számítógépeket és képernyőket venni, miközben a gyerekek menzapénzét a kétharmadával metgkurtítják. A BKV-ból talicskával tolták ki a pénzt, viszont ha valakit baleset ér, akkor kórházról kórházra küldözgetik.

Blikk: - És nem gondolja-e, hogy éppen ezért az emberek sokan radikális irányba fordulnak? A Jobbik például közel annyi képviselőt küldhetett az Európai Paralmentbe, mint a szocialisták.

O. V.: - Számolnunk kell azzal, ha egy országnak rosszul megy és sikertelen, az nem marad válasz nélkül. Az emberek manapság rendkívül dühösek. Mégpedig jogosan, hiszen ugyanúgy elvégzik a munkájukat, mint 5-6 évvel ezelőtt, az ország nem lett rosszabb, az időjárás sem változott meg, természeti csapás sem ért bennünket, háború sem tört ki, az emberek mégis egyre nehezebben élnek Csak nehogy ebből a dühből valami romboló indulat szülessen! Próbáljunk inkább valami pozitív energiát létrehozni ebből!

Blikk: - Úgy véli, hogy ez a romboló indul at még nem született meg?

O. V.: - Dehogynem! És az embereknek igazuk van: az ország vezetői tönkretették az országot és veszélybe sodorták a jövőjüket. Közösen kell változtatnunk ezen, nem háttal kell állni a polgároknak, hanem figyelni kell rájuk. Az emberek csak akkor fogják a vezetőiket tisztelni, ha ez a tisztelet kölcsönös. Ma az ország vezetői részéről a legkisebb tiszteletet sem lehet érezni. Ha találkozunk az állammal, a hivatalokkal, ha az ország vezetői nyilatkoznak, akkor az emberek nem azt érzik, hogy tisztelik őket. Most a vezetők ugyanezt kapják vissza. A törvényekkel is ugyanez a helyzet. Akkor tartják be az emberek a törvényeket, ha azt látják, hogy az ország vezetői is betartják. De ha az egyik miniszter azt mondja: tudatosan sértettem törvényt, amikor építkeztem, akkor az emberek észbe kapnak és azt mondják, hogy akkor én sem tartom be a törvényt, mert akkor nekem kell.

Blikk: - És lehet-e ezen változtatni?

O. V.: - Sokmindent láttam a politikában az elmúlt 20 évben. Az önbizalmamat leginkább ez adja. Láttam már Bokros-csomagot, a nagy gyárbezárási hullámot, ugyanakkor láttam, hogyan sikerült egy jelentős gazdasági növekedést elérni, láttam hogyan sikerült a nagy eladósodottságból kikászálódni. Volt már itt eső, sár, napsütés. Ezt együtt csináltuk Magyarország összes polgárával. 46 éves vagyok, de a magyar politikai mezőnyben lassan veteránnak számítok. A régi nagyok közül már nincsen senki. Horn Gyula sajnos beteg, Antall József meghalt, a szabad demokratáknak lassan a nevére nem foguk emlékezni. Egy ország jövője szempontjából nagyon fontos: becsülje meg, amije van.Van azért néhány olyan politikusunk még - magamat is ide sorolom -, akik végigcsináltak 20 évet, ez pedig komoly tapasztalatot jelent. Az egyik ok, amiért én még mindig itt vagyok: nem sikerült elérni a kitűzött célokat és van a birtokomban olyan tudás - leginkább tapasztalat -, amivel tudok még segíteni az országnak, mely segítségével előre tudunk lépni. Nem szeretném, ha a sötét érzések kerítenék hatalmukba az embereket, és a szélsőségesek felé fordulnának. Mindig a józan ész nevében léptem a porondra, 20 éve így beszélek. A politikában mindig a kiegyensúlyozottságot tartottam fontosnak. Régi szabály: ha beteg fekszik a szobában, a friss levegő jót tesz neki. De ebből nem következik, hogy az összes ablakot be kell törni és utána csodálkozni, hogy a tüdőgyulladás elvitte a beteget. A szélsőségek nem oldják meg a problémáinkat.

Blikk: - Ugyanakkor a Fidesz is tud radikális lenni. Navracsics Tibor frakcióvezető azt mondta: ha a Fidesz kormányt alakít, egy-két napon belül konkrét intézkedéseket tesz, új költségvetést alkot.

O. V.: - Nagyvonalú volt, másnap reggel már cselekedni kell. A baj nagyon nagy. Azt súlykolják belénk, hogy már túl vagyunk a gazdasági krízis nehezén: ez a parlament üléstermében gyakran elhangzik. De ha kimegyünk az utcára, akkor azt látjuk, hogy egyre többen veszítik el az állásukat, egyre inkább kilátástalannak látják az emberek a helyzetüket. A parlament üléstermén kívül egy egészen másik ország van, mint amiről bent a kormányzók beszélnek. Ezért a baj nagyobb, mint bármikor volt. A következő kormány, ha megkapja a bizalmat - mi készen állunk erre -, akkor egy estéje lesz, hogy megünnepelje a győzelmet, másnap reggel munkához kell látni.

Blikk: - Mi történik másnap reggel?

O. V.: - Úgy érezzük majd, mintha egy mázsás kő gurulna le a vállunkról. Az egész ország érezni fogja, hogy óriási lehetőség kapujában áll, a politikába visszatérhet a józan ész és a világos beszéd. Gyorsan megszabadulunk az olyan tehertételektől, mint mondjuk a közbiztonság hiánya, az ésszerűtlen politikai döntések, a BKV-sztorik vagy a mostani veszélyes költségvetés és az abból fakadó bajok. Lehetetlen dolog, hogy a Bajnai-kormány úgy dönt: a rántott hús kétharmadát elveszi a menzán a gyerekek tányérjából. De arra is emlékszem, amikor arról volt szó, hogy a gyes időtartamát le fogják rövidíteni. Az volt az érv a parlamentben: ez azért nem baj, mert most már annyi óvodát és bölcsődét fognak építeni, hogy a munkába hamarabb visszatérő nőknek lesz hová beadniuk a gyerekeket. A mostani költségvetésben pedig az szerepel: az önkormányzatoknál a megkurtítják a bölcsődei, óvodai normatívákat. Minden hazugság. Az emberekben ez táplálja a dühöt. Véget kell vetni annak, hogy a politikusok szerepet játszanak és hazudoznak.

A következő kormány munkáját szakmai kérdésnek tekintem: kell jobb költségvetés, takarékosabb gazdálkodás, végre munkahely teremtés, kisvállalkozókat jobban támogató politika, háromezerrel több rendőr. A lényeg: azt a közös meggyőződésünket kell kifejezésre juttatni, hogy egy új kezdet előtt áll Magyarország és mostantól a dolgok másképp fognak menni és aztán a szakmai sikerek is megjönnek majd. Egy másik korszakba lépünk, más lesz a hangulat, A politikai vezetők és a választók között helyreáll a kölcsönös tisztelet. Akik tisztességesen dolgoznak és ellátják a családjukat, azokat erkölcsileg és anyagilag is tiszteli fogja a kormányzat. Ez az érzés gyorsabban tér majd vissza a közéletbe, mint azt bárki gondolná.

Blikk: - És ha levegőhöz jutunk, akkor mi jön? Mi lesz a költségvetéssel, mi változik majd?

O. V.: - Arra a kérdésre, hogy mi visz ki minket a bajból, az adja meg a választ, hogy mi vitt be minket a bajba. A gazdasági természetű bajt az okozta, hogy 1 millióval kevesebb munkahely van, mint amennyi 20 évvel ezelőtt volt. Ha nem tudunk 1 millió új, legális munkahelyet teremteni, akkor nem tudunk kijutni a bajból. Lehet ügyeskedni a számokkal, átverni az Európai Uniót, a Statisztikai Hivatalt, az Állami Számvevőszéket, ettől az élet még nem lesz jobb. Adót kell csökkenteni, a kis- és középvállalkozásokat kell segíteni. Rengeteg dolgozni akaró ember van és vállalkozások is vannak, amelyek szívesen adnának munkahelyeket az embereknek, ha a kormányzat az adórendszerrel nem büntetné őket. Egy embert foglalkoztatni ma kész csőd. Ezeken kell változtatni. Ez meghozza a hatását.

Blikk: - Mennyi türelmi időt kér ehhez?

O. V.: Ezzel nem számolok. Eddig kijárt 100 napos türelmi idő, nekünk nem kell majd.

Blikk: - És ha kiderül, hogy más van a kasszában, mint amire számítottak?

O. V.: A kasszában iszonyú adósságok lesznek, Magyarország államadóssága a forint árfolyamától függően a bruttó hazai termék 90-100% között lesz. Én már láttam ilyet. Amikor 1998-ban átvettük a kormányzást, a teljes nemzeti össztermék 58%-át tette ki az államadósság. Amikor négy évvel később letettük a lantot, csak 53% volt. Tudom, hogy kell megállítani egy eladósodást. Ezt nem egy nap alatt lehet megcsinálni. Látni fogják viszont, hogy jó irányban megyünk. Bíztatóvá válik majd a helyzet.

Blikk: - Mennyi idő kellhet erre?

O. V.: - Ez annak a függvénye, hogy milyen gyorsan tudunk munkahelyeket teremteni. A következő év már könnyebb lehet. De fel kell készülni arra, hogy a választások után kinyitjuk a szekrényt és kihullanak belőle a csontvázak. Önkormányzatok és a kórházak vannak csődhelyzetben. Ezt nem írják bele a költségvetésbe, de tudjuk, hogy így van. A helyzet annál is sokkal rosszabb lehet, mint amilyennek most látszik. De ez nem ok a kétségbeesésre. a vezetők arra valók, hogy ne dühösek legyenek, hanem kínáljanak megoldást, vázoljanak fel egy utat, amin érdemes elindulni. Én erre készülök. A számokkal kapcsolatban: várjuk meg a választást, nyissuk ki a kasszát, és aztán tegyük fel a kérdést: hová lett a pénz? Ez után pedig kezdjünk el dolgozni. Magunkra kell számítanunk. Nem csodákban vagy hitelekben kell gondolkodnunk. Nekünk magyar munkaerő kell, magyar tulajdonosok, magyar vállalkozások. Magunkban kell bíznunk. Magyarország újra erős ország, de ehhez a saját lábára kell állítanunk.

Blikk: - Arról beszélt, húsz évvel ezelőtt egymillióval több munkahely volt, és ennyivel több kellene ma is. De hiába volt ennyi állsáhely, ha korántsem dolgozott mindenki a valóságban.

O. V.: - Az lehet, de ennyi ember járt be dolgozni. Hogy ott milyen értékű munkát végzett, afelől lehetnek kétségeink. Ennyi ember minden reggel elindult munkába. Ma 1 millióval kevesebben. Vannak olyan gyerekek, akik úgy nőnek fel, hogy a családban még nem láttak olyat, hogy valaki reggel felkel és megy dolgozni. Egy országban, amelyik úgy nő fel, hogy nem ismeri annak az élményét, hogy saját magunkat tartjuk el, sosem alakul ki az a gondolat, hogy Magyarországon azért van jó iskola- vagy egészségügyi rendszer, mert dolgozunk is érte. A magyarok nagy része ráadásul akarna dolgozni. Nem az a probléma, hogy nem akarnak elindulni munkába. A munka szeretete, megbecsülése, az az igény, hogy tiszteljék a munkámat, nagyon erős tulajdonság Magyarországon. Ma a kormány leszoktatja az embereket erről.

Blikk: - A felmérések szerint a környező országok közül Magyarországon ér a legkevesebbet a fizetés. Ehhez mit szól?

O. V.: - Ez elfogadhatatlan. Ezért kell adót csökkenteni. Akárhova nyúlunk, az állam olyan szabályokat alkot, amelyekkel lebeszéli az embereket arról, hogy dolgozzanak, a vállalkozókat pedig arról, hogy munkát adjanak. Pedig az emberek pedig dolgozni szeretnének. Ez van a családokkal, Magyarország családbarát ország, a politikánk pedig családellenes. A következő kabinetnek az egyik legfontosabb dolga, hogy a józan ész szerint kell kormányoznia.

Blikk: - A Fidesz 2004-es szlogenje pont az volt: rosszabbul élünk, mint négy éve. És mit ígér majd ezúttal a Fidesz a kampányban?

O. V.: - A Fidesz üzenete az, hogy légy önmagad. Nem kergetünk légvárakat, tudjuk, hogy mik az ország erősségei, erre tudunk építeni. Visszaállítjuk a józan ész uralmát. Tisztelni fogjuk az embereket, a hivatallal való visszaélés nem lesz elfogadható magatartás.

Blikk: - De konkrétan mit fognak ígérni?

O. V.: - Sok kampányban vettem részt, sosem tettem üres ígéreteket, legfeljebb vállalást tettem. Ha adtak rá esélyt, akkor azokat megvalósítottam. Négy év után meg lehetett nézni, hogy azokból mit sikerült teljesíteni. Ha egyszer valamit fölajánlottam és megkaptam a lehetőséget a végrehajtásra, akkor mindent megtettem azért, hogy azt teljesítsem. Az esetek többségében sikerrel is jártam. Az 1998-2002 közötti kormányzati időszakban a korábban megtett vállalásokat tekintélyes részben sikerült teljesíteni. Most is azt mondom: a komoly, nagy ívű vállalásokat fogok tenni és azokat be is tartom majd. Alkalmasnak látom az országot, magamat, a modern jobboldalt, hogy az országot vezesse, hogy a kitűzött célokat elérjük. Nem lefáradtan, kifacsartan, reménytelen hangulatban készülök a következő négy évre, hanem a sikerre gondolok. Nem az a siker, hogy megnyerjük a választást, hanem az, hogy sikeres esztendőket éljünk meg.

- Milyen nagy ívű ígéretekre gondol?

- Például a mezőgazdaságban sokkal több van, mint amit ma kihozunk belőle. A mezőgazdaság számára széles, komoly távlatokat látok. Sokkal többen tudnak majd ott dolgozni, mint most. Általában a magyar vidéket elhanyagolt, de komoly erőforrásnak látom. Ahogy szétnézek Budapesten, amit lassan élhetetlenné tettek a vezetők, a fővárosban néhány dolog megváltoztatása után, visszatér az életkedv.

- Mit változtatna Budapesten?

- Lehet majd közlekedni a városban. Az ember nem érzi majd úgy, ha bérletet vesz, lemond a fizetése nagy részéről. Újjá fogjuk szervezni a közlekedést, a 4 metrót megpróbáljuk befejezni.

Blikk: - Még több metró, több munkahely, újabb hidak?

O. V.: - Több új hidat szeretnék. A lerombolt, elpusztult Ipoly-hidak újjáépítése mellett Budapesten egy gyaloghidat is szeretnénk építeni. A helyszínről nem a kormánynak kell dönteni, hanem a fővárosnak majd lesznek megválasztott vezetői, ők majd megegyeznek ebben. A következő kormánynak arra kell törekednie, hogy megegyezés mentén kell majd kormányoznia. Ami az ő dolga, abban határozottan döntsön, ami pedig nem az, attól tartózkodjon. Legyen szó esztétikai kérdéseikről, például a Duna melyik szakaszán kell elhelyezni a gyaloghidat. Egyetemi- vagy történelmi városrészeket kössön-e össze. Budapest az ország egyik lehetősége. Látványos pontja Európának, iszonyatos gazdasági lehetőség, sokkal több látogatót tudna fogni, mint ma. Ráadásul egy komoly tranzitgazdaságot is érdemes lenne kiépíteni. Európa becsatlakozási pontja nálunk kezdődik. Óriási lehetőségek vannak itt is. Ezt nem leépíteni, hanem fejleszteni kellene. Nekünk remek ötleteink vannak, szakmai csoportjaink. Az elmúlt időben rengeteg szakmai csoport alakult és annyi programot tett le a kormány asztalára, ha annak csak a negyedét elolvasták volna és a felét megvalósítják, akkor nem így nézne ki az ország. Hazánk bővelkedik jobbító szándékú emberekben. Ezek a szakmai csoportok folyamatosan jönnek föl és hozzák a jobbnál jobb terveket, csak nincs befogadó készség, háttal állnak mindennek a kormányzó pártok vezetői. Az országban sokkal több van. Nem is a kormánynak kell mindent kigondolnia, neki olyan segítséget kell kapni, a civil., szakmai szervezetektől, amelyek okot adnak az önbizalomra. Nem jó, ha a miniszterelnök azt a benyomást akarja kelteni, hogy mindenhez ért. A miniszterelnöknek meg kell hallania a dolgokat, jó munkatársakkal kell rendelkeznie. Utána döntenie kell.

Blikk: - És a közbiztonsággal mi lesz? Több rendőrt állítana munkába a Fidesz?

O. V.: - Háromezerrel többet. Amikor a bajok körvonalazódtak, beadtunk egy módosító indítványt, amiben az szerepelt: állítsunk hivatalba 3000 új rendőrt és meg is neveztük az ehhez szükséges pénzforrást. A parlament vita nélkül söpörte le ezt a javaslatot. Ezeken kell változtatni. Apró dolog: a szlovákok amikor az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy romlik a közbiztonság, a miniszterelnök megvakarta a fejét és azt mondta: munkába kell állítani 3000 rendőrt - be is állították. Nálunk nagyon rossz a közbiztonság, erre a miniszterelnök megvakarta a fejét és azt mondta: de jó lenne 3000 rendőrt munkába állítani, és felsorolta az okokat hogy miért nem állítottunk munkába egyet sem. Ez egy rossz gondolkodásmód.

- Blikk: - És mi van az alternatív csoportokkal? Szóba került egy nemzeti gárdához hasonló szervezet, sőt, a radikálisok csendőrséget emelegetnek.

O. V.: - Semmilyen kiegészítő szervezetre nincs szükség. Rendőrség kell. Ehhez kell egy minisztérium, mivel szétzilálták a rendőrség központi irányítását. Már nem is tudom, melyik minisztériumnál állomásozik a közrend ügye, a tárcanevet is lassacskán félévente változtatják meg.

Blikk: - Hogy áll a jövőben felállítandó kormány?

O. V.: - Már négy-öt kormányt is fel tudnánk állítani, nem az okoz gondot, hogy honnan találunk megfelelő embert, hanem az, hogyan válasszuk ki a legalkalmasabbat.

Blikk: - Sokan eljátszottak az árnyékkormány gondolatával. Megvannak-e már a nevek?

O. V.: - A fejem ebből a szempontból olyan, mint egy darázsfészek. Négy éven keresztül vezettem már kormányt, tudom, hogy kivel kapcsolatos remények váltak valóra. Ezek az emberek azóta is dolgoznak. A bőség zavarával küzdök.

Blikk: - Sokan maradnának a régi Orbán-kormányból?

O. V.: - Egy más fölállítású, szerkezetében is más kormányra lenne szükség. 1998-ban sok baj volt az országban, elég, ha a Bokros-csomagra gondolunk, de a kormányzati agyközpont működőképes volt. Ma olyasmiket találtak ki, melyek inkább szétzilálták a közigazgatást, nem pedig szilárdították. 50-nél is több minisztert fogyasztottak el az elmúlt években. Ahány miniszter jött, átszervezett. Teljes a zűrzavar. Az országban uralkodó káosz nem véletlen. A káosz az ország agyközpontjában is uralkodik. Sokkal inkább kiszámítható, napi munkavégzéshez szükséges feltételek kellenek. Ma fontosabb, hogy egy olyan rendszert építsünk fel a közigazgatásban, amit mindenki ismer és tud működtetni. Először tegyünk rendet.

Blikk: - Mi lesz azokkal, akik erre az útra vezették az országot?

O. V.: - Ha az emberek úgy döntenek, hogy meg kell keresni a felelősöket, akkor megtesszük. A jövőért felelősséget viselő politikusok nem tehetik meg, hogy ebben a kérdésben nem öntenek tiszta vizet a pohárba. A hivatali visszaéléseket az utolsó szögig föl kell tárni, az azt elkövetőket meg kell nevezni és a magyar jog szerint járó büntetéseket pedig ki kell szabni. Ezt nem tudjuk megspórolni.

Blikk: - Ehhez hatalmas apparátus kell.

O. V.: - Nekem már van ebben rutinom. 144 hatósági eljárást indítottak 2002-ben a volt polgári kormány tisztségviselőivel szemben. Visszanézve az elmúlt 7-8 évet, nem biztos, hogy megússzuk ilyen „kis" számmal. De megvan ennek az alkotmányos útja. Nem kell ehhez új apparátust felállítani. Ha egy miniszter átveszi a területét, akkor az átadás-átvétel után kiderül, melyek azok a dolgok, melyek vizsgálatot igényelnek. Ha nem lesz felelősségre vonás, akkor senki sem fog hinni az ország vezetőinek. Helyre kell állítanunk a tiszteletet. Ezt csak úgy lehet, ha az ország vezetői kimutatják a tiszteletüket az emberek iránt. Akkor fogják csak az emberek ezt viszonozni. A hivatali visszaélések felgöngyölítése a tisztelet megteremtésének az előfeltétele. Offshore-lovagokkal van tele a kormány.Az ország legfelső vezetőiig húzódó ügyek várnak kivizsgálásra. Itt van például a BKV-ügy. Hol voltak a politikusok, hogy ne történhessen meg az, hogy talicskával tolják ki abból a cégből a pénzt? Ki kell állni az emberek elé és meg kell mondani, hogy itt van ez a néhány ember, ők tehetnek arról, hogy talicskával tolták ki az önök pénzét. Zuschlag János ül az előzetesben, miközben már tudjuk, hogy a miniszteri szobákban zajlottak az egyeztetések - eközben semmi nem történik. A politika ma nem kívánja levonni a következtetéseket. Higgadtságot, nyugalmat, józan észt, valamint a kölcsönös tiszteletet helyreállítását javaslom. Lezáratlan ügyeket nem vihetünk magunkkal a jövőbe, ezeket ki kell vizsgálni, és ami jár, azt ki kell szabni.

Blikk: - Van-e olyan szocialista politikus, akit megfelelő ellenfélnek tekint?

O. V.: - Mindenki törődjön a maga dolgával. Az a szocialisták dolga, hogy kit állítanak majd miniszterelnök-jelöltnek. Az ország egyébként már túllépett a szocialsitákon, még a saját híveik is. A választást nem a szocialistákkal szembeni kampánynak fogom fel, hanem egy újrakezdés lehetőségének az egész ország számára. Nem hadakozni akarok a szocialistákkal, hanem az országgal szeretnék foglalkozni és elmondani az embereknek, hogy a jövő sok lehetőséget tartogat.

A Bajnai Gordonnal készült interjú 1 éve jelent meg a Népszabadságban.

- Ön és kormánya azt a célt tűzte maga elé, hogy a gazdasági válságot menedzselje, ám egyre gyakrabban szembesülnek szociális, társadalmi és külpolitikai válsághelyzetekkel. Melyiket nehezebb kezelni?

- Nem voltak illúzióim már a kezdetekben sem, hiszen - ez történelmi tapasztalat - a gazdasági válságból nagyon gyorsan lehet társadalmi. A nacionalizmus fölerősödése, a válság keltette társadalmi feszültség könnyen fordulhat etnikai vagy nemzetiségi kisebbségek ellen. Sok országban akadnak olyan politikai erők, nálunk is, amelyek erre építenek. Nem kerülhető meg, hogy a kormány foglalkozzon ezekkel a jelenségekkel. Hadd emlékeztessem önöket, hogy a gazdasági válság kezelésén túl, amit fő feladatunknak tekintünk, ezekre a kérdésekre is megpróbáltunk egyértelmű válaszokat adni. Jelentősen csökkent a tömeges társadalmi szétesés kockázata a forint árfolyamának stabilizálásával, a gazdasági bizalom újjáépítésével, illetve azzal, hogy előlegezett bizalmat is kaptunk a nemzetközi pénzpiacoktól, pénzügyi szervezetektől. Ezt a kockázatot tehát, azt gondolom, eddig eredményesen kezeljük.

- Ezt mivel méri? Az IMF folyamatosan kinyilvánított bizalmáról beszél, vagy másról is?

- Nem. A forint árfolyamát, a jegybank alapkamatait nem az IMF határozza meg, és az eurókötvény-kibocsátásunkat sem az IMF jegyezte hatszorosan túl, hanem a piaci befektetők. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az ő bizalmuk is kezd újraéledni Magyarország iránt. Igaz ez a reálgazdaságra is. Csupán az a tény, hogy a munkavállalói járulékok öt százalékkal csökkennek és az adóterhek kisebbek, lehetőséget ad arra, hogy erős piaci szereplők ide csoportosítsák át a tevékenységüket. Magyarország ebből a szempontból már versenyképesebb. Ezzel a válságmenedzseléssel tudjuk leginkább segíteni azt is, hogy a társadalmat összetartó keretek ne essenek szét. Ezt szolgálja a munkahelyek és a hitelfelvevők védelme, valamint a krízisalap is: megpróbálunk talpon tartani mindenkit, akit lehet.

- Ha eltekintünk a politikai pályák egyenetlenségeitől, mondhatni, hogy mindez egyszerű volt. Tankönyvszerű közgazdasági tételeket kellett alkalmazni, s empátiával kezelni a válság szociális részét.

- Híres mondás, hogy a politika folyamatos választás a kellemetlen és az elviselhetetlen között. Azt kellett megértetnünk, hogy ha nem a kellemetlen lépéseket választjuk, akkor az elviselhetetlenek jönnek. Nagyon régóta mondják kívülről, hogy Magyarországnak mit kellene csinálnia, de valamiért erre eddig senki nem volt hajlandó. Most azonban - kétség kívül részben a válság kényszere alatt - az ország hosszú távú érdekeinek fontossága győzött a szavazatszerzési kényszer fölött. Magyarország a saját kezébe vette a sorsát, és ennek már érzékelhető eredményei vannak. Mondhatni, a szükségből kovácsoltunk erényt.

- A társadalmi és külpolitikai válság kezelésére viszont nincsenek külső forgatókönyvek.

- Ez pontosan így van. Tudatosan kezdtük azzal, hogy a fájdalmas döntések mellé odatettük a társadalmi szolidaritás lépéseit is, mert a felső tízezernek ilyenkor többet kell vállalnia. Idetartozik a vagyonadó, a miniszterek, államtitkárok fizetésének csökkentése, a jövedelemkorlátozás az állami vállalatok vezetőinek körében.

- Az, hogy a válság egymás ellen fordít társadalmi csoportokat, érvényes nemzetközi szinten is, vagy - például most Szlovákia esetében - mélyebb gyökerű konfliktusokról volna szó?

- A válság meglévő törésvonalakat erősít föl határainkon belül és kívül is. És sajnos, a recesszió okozta politikai kockázatok elkerülésére egyes politikai szereplők - figyelemelterelésként - sokszor fölerősítik a meglévő törésvonalakat. Ezért is tartom nagy eredménynek a szécsényi találkozón elfogadott megállapodást, hiszen ezzel csillapítani lehet a két ország közötti feszültséget. Nagy siker, hogy európai felügyelet alá helyeztük a szlovák államnyelvtörvény módosításának végrehajtását. Sőt ennél is többről van szó, hiszen az EBESZ ajánlása szerint Szlovákiának fel kell erősítenie a kisebbségi nyelvekről szóló törvényét és meg kell fontolnia egy kisebbségi törvény létrehozását is. Ráléptünk az európai megoldáshoz vezető útra. Ez jó a szlovákiai magyaroknak, jó Magyarországnak, de jó Szlovákiának is. Érdemben léptünk előre.

- Visszatérve Magyarországra: a szolidaritás alig érzékelhető a társadalomban. A romák feltételezett gyilkosainak egyikéről szinte mindenki tudta, hogy fajgyűlölő, mégsem tettek semmit. Az sem volt a helyieknek zavaró, hogy falujuk tövében neonáci kiképzőtábort üzemeltetnek.

- Úgy látom, mintha Magyarország elfeledte volna a XX. század tanulságait, azt, hogy milyen pusztítást vittek végbe azok az eszmék, amelyek most egyre harsányabban jelennek meg. Mintha elfelejtettük volna, mennyi veszítenivalónk van. Ezért érdemes mindenkinek tanulmányoznia, hová vezetett bennünket az esztelen nacionalizmus, sovinizmus, fasizmus, akár importáltuk, akár magunk gerjesztettük. Meg kell őrizni a józanság többségét, s ebben a demokratikus közép pártjainak óriási a felelősségük. Egy rendőri vezető elmesélte, hogy egy lőszerboltban a romagyilkosságok kapcsán arról kérdezősködtek, adtak-e el olyan típusú lőszert, mint amit az áldozatok kivégzésére használtak. A boltos azt válaszolta, hogy nem, de ha tudta volna, hogy mire kell, ingyen is odaadja. El tudják képzelni ezt a cinizmust? Hangosan és megrendülten kell szólnunk az ilyen jelenségek ellen, mert a rezignáltság és a közöny a szélsőségek táptalaja. Ki kell mondanunk, nincs magyar felzárkózás a roma közösség integrációja nélkül. Ha nem vagyunk képesek bevonni őket a munkavállalás, az adófizetés, az oktatás világába, akkor Magyarország menthetetlenül leszakad. Aki a szívével ezt nem látja be, lássa be az eszével. A cigányság integrációja a magyar politika következő tíz évének legkomolyabb ügye lesz.

- Elégségesek ehhez az eddigi programok?

- Csak olyan programoknak van értelmük, amelyek évtizedekre szólnak, s egy irányba húznak. Ez egyike a néhány nagy nemzeti sorskérdésnek, amelyben jó volna megegyezni. Az első feladat a nyílt beszéd. A meghatározó politikai erők ezt a kérdést régóta szőnyeg alá söprik, vagy ha mégis beszélnek róla, akkor olyan elvont nyelven, amely az emberek számára nem mond semmit. Ez az egyik oka a Jobbik előretörésének is. Ki kell mondani, hogy alapvető közösségi érdek a romák integrációja, s ebben a folyamatban mindkét oldalnak van felelőssége. A többségi társadalom alapvető kötelessége, hogy támogatást, pénzben is kifejezhető segítséget nyújtson ehhez. Ám azoknak is kötelességük a társadalmi együttélés alapvető szabályainak betartása, akik ezt a segítséget igénybe veszik. S ha kapnak lehetőséget - például munkára -, ezzel kötelező élniük. Végül, ha a csoport tagja - legyen roma vagy nem roma - maga nem is tudna kitörni a reménytelenségből, alapvető kötelessége, hogy azt ne örökítse tovább a gyerekére.

- Mit tesznek ezért?

- Az Egyesült Államok a Ku- Klux-Klantól jutott el Obamáig. Rengeteg konfliktus árán, tudatos, a társadalmi előítéleteket megváltoztató folyamattal. Néhány dolgot mi is megtehetünk. Már most is rengeteg oktatási program fut. Ezek mellett megújítjuk a tanodaprogramot, hogy segítsük azokat gyerekeket, akiknek a normál iskolai oktatáson kívül szükségük van támogatásra a hazulról hozott lemaradások megszüntetése érdekében. Messze nem csak cigányokról van szó e körben. Épp a napokban döntünk róla, hol legyen az a hetven-száz hely, ahol tanodát működtetünk. Alapvető ügy, hogy legyen erős részvétele a közigazgatásban cigány polgártársainknak. Hogy létrejöjjön egy roma tisztviselői kar. Ezért azt tervezzük, hogy januártól csaknem 200 diplomás roma fiatalt veszünk föl a közigazgatás különböző területeire. A bérüket kezdetben uniós programból finanszírozzuk. Nem esélyegyenlőségi szakértőként alkalmazzuk őket, hanem azt szeretnénk, hogy azon a szakterületen dolgozzanak, amelyre a diplomájuk képesíti őket. Továbbá: Magyarország ötszáz cigánytelepe közül száz felszámolását kezdjük meg. Erre eddig is voltak kísérletek, kudarcosak és sikeresek is. Most új alapra helyezzük ezt. Átfogóan változtatjuk meg az életkörülményeket. Az ott élők egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, munkalehetőséghez jutnak, mentorok segítik őket. De ott lesz az elvárás is, hogy tessék munkát vállalni. További fontos lépés, hogy januártól uniós támogatást csak akkor vehet igénybe önkormányzat, ha esélyegyenlőségi terve is van. Főtérfelújításra például csak akkor lehet pénzt elnyerni, ha az társul a szegénynegyed-felszámolási koncepcióval is.

- A szegregált iskolák kialakulása ellen képesek tenni valamit?

- Már alkalmazzák az integrált iskolamodellt több mint 1500 iskolában. Hogy valóban működik-e, majd kiderül. Az eddigi tapasztalatok többsége pozitív. Persze, nehéz nem megérteni azt a szülőt, aki azt szeretné, hogy az ő gyermeke ne szembesüljön azokkal a problémákkal, amelyeket az együttélés oly sokszor törvényszerűen kialakít, ha eltérő társadalmi helyzetben lévő gyermekek érintkeznek. A deszegregált iskola akkor jó, ha a hátránnyal érkezőket emeli föl, és nem az előnnyel jövőket húzza vissza. Ezt kell bemutatnunk, igazolnunk a kétkedőknek.

- Kölcsönös felelősségvállalást említett. A jelenlegi cigány érdek-képviseleti rendszer menyire alkalmas a kölcsönösség termékeny szereplőjévé tenni az általa képviselteket?

- Rendkívül széttagolt ma a roma érdekképviselet rendszere. Szerencsés lenne, ha a kormány megtalálná a valódi, hosszú távú teljesítménnyel és jelentős támogatottsággal bíró szervezeteket. Szét kell választani az ocsút a búzától.

- Említette, hogy a telepfelszámolások során munkalehetőséget is teremtenek. Kik adnak majd munkát?

- Az egyik terület, amelyre a jövő évben több pénz jut, mint idén, az Út a munkához program, amit kiszélesítünk. A sokszor jogos és megfontolandó kritikák ellenére azt hiszem, komoly eredményt értünk el, hiszen ma már 95 ezren dolgoznak e program keretében. Ezt most kibővítjük a produktívabb munka irányába. Az önkormányzatok saját gazdasági társaságaikban is foglalkoztathatnak majd közmunkásként embereket. Szeretnénk központi közmunkaprogramokat is elindítani, amelyek keretében állami társaságok is lehetőséghez juttathatják az érintetteket. Ilyen lehet például a vasút, vagy az állami erdőgazdaságok. Vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy magáncégek a közcélú feladataik elvégzéséhez is bevonhassanak közmunkásokat, nyilván szigorú szabályok szerint. Ez már átvezetné a munkanélkülieket a tényleges piaci viszonyok közé. E program nemcsak a közgazdasági tartalmáról szól, s nemcsak arról, hogy tessék dolgozni, hanem arról is, hogy a dologtalanság megüli az ember lelkét, és szétveri a helyi társadalmat. Ezt a folyamatot kell megfordítanunk.

- Új miniszter irányítja a polgári titkosszolgálatokat. Tervez újabb átalakításokat ősszel?

- Ficsor Ádám, akinek munkáját kifejezetten sikeresnek ítélem, maga kérte felmentését, mert az MSZP kampányában való részvételt és a titkosszolgálati miniszterséget nem tartotta összeegyeztethetőnek. Én is úgy látom, hogy a pártpolitikának el kell kerülnie a szolgálatokat. Ezt a feladatot Ficsor Ádám jól megoldotta. Hasonló az elvárás utóda, Juhász Gábor felé is, akitől a rendőrség és a szolgálatok szorosabb együttműködését várom a szervezett bűnözés és szélsőségesek elleni fellépésben. De a kérdésre válaszolva, jelenleg nem látok újabb okot a változtatásra.

- Ön egy év kormányzást vállalt. Azóta is többször kijelentette: nem lesz az MSZP következő miniszterelnök-jelöltje. Egy életre hátat fordít a politikának?

- Amit áprilisban mondtam, nem változott: rendkívüli válságkörülmények között, egy évre vállaltam a feladatot azzal, hogy nekünk nem a következő választásra, hanem az ország következő tíz évére kell koncentrálnunk. Nem aszerint kell döntenünk, hogy hány szavazatot veszít vagy nyer valamelyik párt jövő tavasszal. Ezek a körülmények nem változtak. Eddig azt csináltuk, amit ígértünk. A közepén tartunk annak az útnak, ami jövő tavasszal véget ér. A válaszom egyelőre annyi: tavasztól hoszszabb pihenőre készülök a gyerekeimmel.

http://nol.hu/archivum/20090912-a_fotertol_a_szegenynegyedig

1 éve hangzott el ez a beszéd, talán érdemes lesz újra elolvasni. Kiemelések tőlem.

Az elmúlt 20 év legveszélyesebb költségvetése

2009. szeptember 11.

Orbán Viktor beszéde a Fidesz Országos Gyűlésén hangzott el 2009. szeptember 11-én, Budapesten.

Jó estét kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én a megfejtést tudom, ezért én nem adhatom le a Városházán. Így jár az ember, ha a csapata bejut a Bajnokok Ligájába. Ennyit erről.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel köszöntsem, kiemelkedő tisztelettel köszöntsem Mádl Ferenc elnök urat és feleségét, Dalma asszonyt. Engedjék meg, hogy afeletti örömömnek is hangot adjak, hogy Csoóri Sándor itt van velünk jó egészségben, és együtt lehetünk ma. Valamint engedjék meg, hogy fölhívjam a figyelmüket arra a megkülönböztetett lehetőségre és szerencsére, amiben azáltal részesülünk, hogy először hazánk történelmében az Európai Parlament alelnöke is itt van velünk. Tisztelettel köszöntöm Schmitt Pált, és egyben gratulálok neki! Azt hiszem, az Európai Parlament történetében talán ez az első alkalom, hogy ilyen magas és súlyos felelősséggel járó tisztséget betölthet egy magyar politikus, és külön öröm számunkra, hogy ezt éppen a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség listáján mandátumot szerzett Schmitt Pál barátunk, volt alelnökünk teszi.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Utolsó évadját kezdi a magyar politika, utoljára ül össze az országgyűlés, utolsó költségvetését nyújtja be az MSZP. Bizony, elvtársak, ez a dal lesz a végső! Akárhogy is számolok, lassan már csak hat hónap, akár meg is könnyebbülhetnénk. Ám hat hónap a politikában nagy idő! Rengeteg kárt lehet ennyi idő alatt okozni. Mi ma azért jöttünk össze, hogy megbeszéljük, milyen helyzetben van Magyarország a választások előtti utolsó politikai évad kezdetén. Mi várható az ősszel, és mi a mi teendőnk? Nem véletlen a mai fölszólalók személye sem, és azok sorrendje sem. Mondhatnám: fontossági sorrendben szólaltunk fel.

Ugyanis az előttünk álló évadban a legtöbb figyelmet az önkormányzatokra kell fordítanunk, ezért beszélt ma először Tarlós István, akit köszöntök, reményeim szerinti, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a nemzet fővárosának leendő polgármestereként. Ezt a reményemet nem a Fidesz nevében fejezem ki, hanem azon budapesti polgárok nevében, akik szeretnének egy élhető várost, rendet és rendezettséget maguk körül. És nem véletlen, hogy a második hozzászólónk pedig Magyarország második legnagyobb településének polgármestere, Kósa Lajos volt. Ez világossá teszi, hogy ősszel figyelni, meghallgatni és támogatni kell az önkormányzatokat.

Kedves Barátaim!

Minden nemzedék életében vannak mondatok, amelyek meghatározzák annak a korszaknak az életélményét, amelyben felnő. Az én nemzedékem életében is van egy fontos mondat, amit a nagyszüleinktől vagy a szüleinktől szinte naponta hallottunk, és ami mostanában ismét egyre többet jut az eszembe. Ez a mondat valahogy így szól: „tanulj fiam, mert azt legalább nem vehetik el tőled!”

Első hallásra ez talán csak egy frappáns szülői intelemnek tűnik, de ha jobban belegondolunk sokkal több annál. Annak az egész korszaknak, az előttünk járó generációknak, sőt voltaképpen a XX. századi Magyarországnak alapvető életélményét sűríti magába. Az a közös élménye volt a magyar embereknek, akik végigéltek egy vagy két világháborút, katonai megszállást, többféle diktatúrát, személyi kultuszt, államosítást, kitelepítéseket, 56-ot, a megtorlás éveit, hogy szinte mindent elvesznek, elvehetnek tőlük, amiért megdolgoztak, amit szeretnek, amihez ragaszkodnak, ami fontos számukra, amiről úgy érzik, hogy az övék. Bármikor jöhet egy katona, egy titkosrendőr, egy központi rendeletet lobogtató hivatalnok vagy végrehajtó, és elveszi mindenüket.

És ebben a kiszolgáltatottságban az a gondolat jelentette számukra a reményt, hogy amit az ember megtanul, a tudás, amit megszerez, ami a fejében van, azt senki nem tudja elvenni tőle. Ez az egy dolog legalább az övé maradhat, ha minden mást visznek is. Ez volt a XX. századi magyar élmény. Van benne valami torokszorító. Van benne valami felemelő, és van benne valami lesújtó is. Ez az a mondat, amibe a mi nemzedékünk a nyolcvanas években már nem akart beletörődni. Miért jut eszembe mostanában egyre többször ez a szülői mondat?

Korántsem valamiféle nosztalgiából. Inkább egyszerűen csak azért, mert valahogy benne van a levegőben. Látom, hallom, érzékelem mindenütt, ahol megfordulok, az emberek egyre inkább azzal a szorongással kelnek és fekszenek, hogy megint mindent elveszíthetnek. Megint mindent elvehetnek tőlük, amiért megdolgoztak, amit szeretnének a magukénak tudni. Elveszhet a munkájuk, a megélhetésük, elvihetik az otthonukat, elveszthetik az értékeiket, a fizetésüket, a nyugdíjukat, odalehet a biztonságuk. Oda jutottuk húsz évvel a diktatúra bukása után, hogy egy ahhoz hasonló általános életérzés lesz lassan úrrá Magyarországon, mint amely uralkodott itt a világháborúkkal terhelt múlt században.

Kedves Barátaim!

Ez az életérzés az elmúlt hét esztendő terméke. Ez a Gyurcsány–Bajnai-korszak életérzése. Ez a korszak szinte mindent elvett, amit előtte a magyarok nagy erőfeszítések árán magukénak érezhettek. Az otthonteremtés lehetőségétől a gyermekek utáni adókedvezményig, a Széchenyi-tervtől a gazdasági növekedésig. Ez a korszak, amiben most élünk, a megszűnt munkahelyek, a tönkrement vállalkozások, a bezárt kórházak és rendelők, a lelakatolt iskolák és postahivatalok, a fölszedett sínek korszaka.

Ez a korszak eddig öt brutális és értelmetlen megszorító csomagot hozott. Most készül a hatodik. Ez a korszak mindenkitől csak elvett, és senkinek nem adott semmit, aki nem tartozik a jelenlegi hatalmi elit körébe. Ez a korszak olyan kilátástalanságot idézett elő a magyar társadalomban, mint a XX. század legsötétebb évei, mert mindenkiben azt az érzést erősítette, hogy a hatalmon lévők a törvény fölött állnak, s a törvény fölött állók bármit megtehetnek az emberekkel: bármikor, bármit elvehetnek tőlük, és ez ellen nem tehetünk semmit.

Öt szó tökéletesen összefoglalja a Gyurcsány–Bajnai-korszak lényegét: Őszöd, Zuschlag, offshore, végkielégítés, megszorítások. Öt szó, aminek a hallatán ma mindenki a zsebéhez kap. Öt szó, amit mindenki szeretne törölni a szótárból és szeretne törölni az emlékezetéből. A Gyurcsány–Bajnai-korszak elvette a magyaroktól az igazságot, a törvényt, a rendet, a biztonságot, elvette a pénzüket, és most arra készül, hogy elvegye a jövőjüket is. Márpedig a költségvetés, mint ahogy az előttem szólót hallhatták, elveszi, tönkreteszi az emberek jövőjét is.

Azt azért, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a nagyszüleink nem gondolták volna – mi tagadás, én magam sem –, hogy eljöhet még olyan idő húsz évvel a diktatúra bukása után, amikor a hatalmon lévők egy demokráciára és szabadságra alapuló rendszer keretei között, nemcsak hogy megint mindent elvehetnek az emberektől, de még azt is megpróbálják elvenni tőlük, amibe utolsó szalmaszálként kapaszkodhatnának: a jövőt, a jövő reményét.

Nem gondoltuk volna, de eljött ez az idő is. Hiszen ma már azt sem mondhatjuk nyugodt szívvel a gyerekeinknek, hogy azért tanuljanak, mert azt legalább nem vehetik el tőlük. Ma már közvetlen veszélye fenyeget annak, hogy azt is elveszik. Vagy meg sem szerezhetjük, mert ha megvalósul, amit terveznek, akkor jövő szeptember 1-jén sok helyütt zárt, lelakatolt ajtók fogadják az iskolába igyekvő diákokat. Ma már ilyesfajta közvetlen veszély fenyeget bennünket, és ennek a veszélynek a neve röviden költségvetés. Kicsit bővebben: egy hazug és felelőtlen iromány, amit a Gyurcsány–Bajnai-korszak most terjeszt elő a 2010-es év költségvetése címén. Pedig az ember mindig reménykedik. Öt Gyurcsány-csomag után azt gondoltuk, távozik a miniszterelnök, távozik az a miniszterelnök, aki az izgatottságát hatékonyságnak véli, ennél csak jobb jöhet, vagy legalábbis jobbat érdemlünk, hátha jobb jön, és erre tessék! A zajos és hangoskodó politikai ugra-bugra után itt a csendes, sunyi sompolygás politikája: itt az első Bajnai-csomag.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ne kerülgessük a forró kását, a benyújtott költségvetés az elmúlt húsz esztendő legveszélyesebb költségvetése. És éppen azért a legveszélyesebb, mert nem csak a következő egy évre, hanem a jövőnkre, sőt a gyerekeink jövőjére is veszélyt jelent. Miért veszélyes a ma benyújtott költségvetés a jövőnkre? Azért, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mert olyan, mint egy BKV-költségvetés nagyban, országos méretekben, és ugyanoda is vezet. Emlékeznek még Önök, amikor az előző miniszterelnök hivatalba lépése idején azt mondta: az ország olyan, mint egy vállalat. Akkor még nem sejtettük, hogy BKV-ra gondol, vagyis úgy érti, hogy az ország egy nagy BKV, egy nagy zártkörű részvénytársaság. Aki a zárt körön belül van, mindent visz. A körön kívüli többség pedig fizeti a számlát.

Kedves Barátaim!

A szocialisták mindig is hittek az osztálytársadalom szükségességében. Érdekes megfigyelni, hogy ennek nyomán létre is jött egy új társadalmi osztály a szocialista párt körül: a végkielégítésből élők osztálya. Mondhatjuk, hogy nomád gyűjtögető életmódot folytatnak, hiszen folyton egyik állami cégtől a másikhoz vándorolnak, és mindegyikből magukkal visznek, amit tudnak.

Barátaim!

Az igazán tragikus ebben, hogy ez nem vicc. Ez nem vicc. Magyarországon az elmúlt hét évben pontosan ugyanaz folyt országos méretekben, mint amire most fény derült a BKV-nál, és ami hivatalban lévők szerint is csupán a jéghegy csúcsa. Nos, ugyanennek a BKV-politikának a folytatását ígéri a mostani költségvetés. Össze is foglalható ugyanazzal az öt szóval, mint a Gyurcsány–Bajnai-korszak: Őszöd, Zuschlag, offshore, megszorítás, végkielégítés. Mindebből az is kiviláglik, hogy ennek a költségvetésnek kik lesznek a nyertesei. Nyilvánvalóan a szocialista párt tanácsadói és üzletfelei, míg a vesztese pedig az ország, a zárt körön kívüli többi magyar ember lesz. Ugyanis ha ez a költségvetés átmegy a parlamenten, és jövőre valósággá válik, annak az lehet, sőt azt hiszem, az lesz a következménye, hogy még a jövő év folyamán az egészségügyi rendszer végképp leáll, az önkormányzatok pedig országszerte működésképtelenné válnak, talán nem túlzás, ha azt mondom, összeomlanak.

Magyarul a betegeket nem fogják ellátni a kórházakban, mert egyszerűen nem lesz villany, nem lesz fűtés, és az orvosok, ápolók nem kapják meg a fizetésüket. A tanárok, az óvónők, a dadák szintén nem fogják megkapni a fizetésüket, sorra zárnak be az iskolák, az óvodák és a bölcsődék. Ez a költségvetés tehát elsősorban az időseket, a tartós betegséggel küzdőket veszélyezteti, mert ők nem jutnak orvosi ellátáshoz, és a családokat, amelyekben a gyerekek nem csak tanulni nem tudnak, de nem is lesz hová vinni őket, amíg a szüleik dolgoznak.

A kormány katasztrofális politikájának következményeitől eddig valójában az önkormányzatok védték meg az embereket. Ha nem is egészen, legalább részben. Ez a költségvetés, a 2010-es év költségvetése ezt a lehetőséget is elveszi. Ha ez a folyamat, tisztelt Hölgyeim és Uraim, egyszer beindul, olyan lesz, mint a lavina. Senki sem tudja megmondani, meddig tart, mekkorára nő, és mit temet maga alá. És ez még nem minden. Az ország már most is hitelekből él. Lényegében hitelek lélegeztetőkészülékén tartják. Ha ez a költségvetés életbe lép, és a lavina beindul, gyakorlatilag teljes pénzügyi összeomlást jelenthet, ami nyilvánvalóan hosszú és tartós válságba taszíthatja Magyarországot. És ha ez így megy tovább, akkor újra százezrek fogják elveszíteni a munkájukat, a jövedelmüket, leáll a nyugdíjak kifizetése, és megbénul az egész ország.

Könnyen lehet, hogy igazi gazdasági vészhelyzet köszönt majd ránk 2010-ben. Ez a költségvetés olyan, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mintha egy autóbaleset sérültjének, aki kezét, lábát és bordáit törte, az orvosok teljes diétát rendelnének el a mielőbbi gyógyulás érdekében. Garantáltan életveszélyes. És mindez nem a véletlen műve. Hiszen ezt a költségvetést ugyanaz a szemlélet és ugyanaz a logika szülte, mint az eddigieket az elmúlt években. Ez a bizonyítéka számomra annak, hogy valójában a kormányt ma is ugyanaz a személy irányítja, aki az elmúlt években: hol tanácsadóként, hol miniszterelnökként, most legújabban pedig az MSZP pártalapítványának vezetőjeként.

Magyarország igazi kormányfőjét most is Gyurcsány Ferencnek hívják, csak most egy Bajnai nevű dublőrét állította a kormánykerékhez. Ezért van az az életérzésünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mintha 2005-ben lennénk. Ezért van az, hogy megint jönnek az olyasféle mondatok, mint 2005-ben, mikor azt mondták: „dübörög a gazdaság”, „nagy a jólét”, „ez az adócsökkentés kormánya”, aztán néhány hónap múlva kiderült, hogy idézzem őket: hazudtak reggel, éjjel meg este, hazudtak két éven át, és nem csináltak semmit. Mai idézetek: „túl vagyunk a nehezén”, „jövőre már beindulhat a növekedés”, „sikeres a válságkezelés”, „stabilizáltuk a helyzetet.” Ezeknek a mondatoknak az igazságtartalma éppen annyi, mint amikor a 2006-os választási kampányban szemrebbenés nélkül mondták: „nem lesznek megszorítások”, „vonja vissza, Elnök úr, nem lesz vizitdíj, nem lesz tandíj!” Egy évvel ezelőtt, emlékezzetek erre is, egy évvel ezelőtt, 2008 szeptemberében azt mondták: „minket nem érint a válság.” Majd amikor három hét múlva kiderült, hogy mégiscsak érint, ismét idézek: miazhogy, nagyon is. Annyira, hogy csak a Nemzetközi Valutaalap hitele mentheti meg az országot a csődtől, akkor meg azt mondták, ismét idézek: „Nem fogjuk lehívni a Valutaalap hitelét.” Azóta is kizárólag ebből a hitelből működik az ország, hiszen a gazdasági csökkenés mélypontra jutott, nem is tud másból élni.

Az ember már nem tud mást gondolni, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mint hogy egyszerűen képtelenek igazat mondani. Lehet, hogy akkor sem sikerülne nekik, ha akarnák. Az igazság az, hogy egyre inkább elmélyítik a válságot. Ha nem lennének a külföldi hitelek, Magyarország fizetésképtelenné válna. Az igazság az, hogy napról napra nő a munkanélküliség, tönkremennek a magyar kis- és középvállalkozások, egymás után veszítik el hiteltartozásukat fizetni nem tudó családok az otthonukat, autójukat, száz és ezer számra mennek tönkre életek, családok, sorsok, és mindeközben egyre csak nő az ország adóssága a csillagos égig.

Mit sikerült itt stabilizálni, kedves Barátaim? Jegyezzük meg, hogy nem változnak. A Gyurcsány–Bajnai-korszak nem adja föl, nem adja meg magát. Hiába is omlott össze minden, amit csináltak, nem ismerik be, nem kérnek bocsánatot, és nem lépnek hátra. És legyünk tisztában azzal, hogy a választások után sem fogják majd feladni. Jó, ha számolunk azzal, hogy a Gyurcsány–Bajnai-korszak még jó ideig veszélyt jelent majd a válságból kilábaló Magyarországra. Sokan szokták kérdezni tőlem, elsősorban persze a mostani kormányhoz reményekkel forduló közönség soraiból: miért feltételezem, miért feltételezzük, hogy a szocialisták rosszat akarnának Magyarországnak?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én nem föltételezek semmit, nekem elég az a tény, hogy rosszat tettek és tesznek az országnak. Hogy ezt szándékkal teszik-e vagy tudatlanságból, számomra közömbös. Egy krimiben sem szerencsés, ha a nyomozás logikai feladványa helyett unalmas lélektani feladványokat kell megfejteni. A politika sem a mélylélektan területe. A politika gyakorlati dolog, amelynek az a feladata, hogy az emberek mindennapi gondjaira keressen konkrét, praktikus megoldásokat és lehetőségeket. Ezért nem érdemes azon töprengenünk, hogy milyen lelki oda lehet annak, hogy a szocialisták az ország és az emberek számára káros és veszélyes politikát folytattak és folytatnak ma is. Nem kell azt boncolgatnunk, hogy rosszat akarnak, vagy csak ennyire telik tőlük. Ezt bízzuk a Jóistenre! Nekünk elég, ha kimondjuk: amit csinálnak, rossz az országnak és rossz az embereknek. Ezért ideje, hogy abbahagyják a kormányzást. Nekünk nem az a dolgunk, hogy a lelkükbe lássunk, hanem az, hogy leváltsuk őket. Az viszont dolgunk, sőt kötelességünk, hogy amikor erre módunk lesz, és lesz, akkor a végére járjunk, kit milyen politikai és törvényi felelősség terhel az ország tönkretételéért.

Kedves Barátaim!

Mindannyiunkban felmerül a kérdés, hogy hová tűnt mindaz, amit elvettek? Vagyis hol az a rengeteg pénz? Ha eddig nem lett volna sejtésünk, most van egy dokumentum egy nemrég napvilágot látott állami számvevőszéki jelentés a Nemzeti Vagyonkezelő működéséről, amelyből képet kaphatunk arról, hogy hova tűnhetett az a temérdek pénz. Olyan olvasmány ez, amelyet minden közélet iránt érdeklődő magyar embernek érdemes volna elolvasnia. Ez az izgalmas olvasmány arra is választ ad, miért érezzük ma ugyanazt, mint nagyszüleink a múlt században, hogy mindent elvehetnek tőlünk, amiért pedig mi dolgoztunk meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én személy szerint olyan országban akarok élni, ahol nem vehetik el többet senkitől, amiért megküzdött, és amit joggal tudhat a magáénak. Azt akarjuk mindannyian, hiszen ezért vagyunk itt együtt, hogy ne vehesse el tőlünk senki az anyagi és szellemi javainkat, a pénzüket, a házunkat, a földünket, a vizünket, de ne vehesse el a történelmünket, a szabadságunkat, a függetlenségünket, az összetartozásunkat, sőt még a büszkeségünket se vehessék el.

Én mindig azt gondoltam, és szeretném, ha a gyermekeim is azt gondolnák, hogy nem azért kell tanulni, hogy legyen egy valamim, amit nem vehetnek el tőlem, hanem azért, hogy boldogabb lehessek. És én erről a gondolatról sohasem mondtam le, mi sohasem mondtunk le, s azt hiszem, a jövőben sem fogunk lemondani, ezért jöttünk össze itt ma este. Azért vagyunk itt, hogy az egész ország láthassa, vannak még, sokan vannak még, akik nem akarnak olyan országban élni, hogy azért legyen érdemes tanulni, mert azt legalább nem vehetik el. Mi nem akarunk olyan országban élni, ahol mindent elvehetnek az embertől, amiért megdolgozott, ahol a hazugság az igazság, ahol a lopás nem bűn, ahol a hatalmasokra nem vonatkozik a törvény. Nekünk nem ilyen országra, nekünk más szellemre, más politikára, más gondolatokra van szükségünk. Nekünk új mondatra van szükségünk, egy másik új mondatra, amire felépíthetjük a XXI. század Magyarországát. Mi azt akarjuk, azért dolgozunk, hogy Magyarország új mondata valahogy így hangozhassék a XXI. században: tanulj, dolgozz, építs otthont, alapíts családot, mert ez a te hazád és ez azt jelenti, hogy ami a tiéd, azt nem veheti el tőled, senki, soha. Azt hiszem, ez a mondat nagyjából ki is fejezi mindazt, amiért az elmúlt húsz évben mi együtt küzdöttünk. Kifejezi mindazt, amiben hiszünk. Összefoglalja azokat az értékeket, amelyek azért fontosak számunkra, mert összekötik a magyarokat, igen, összeköti őket pártállásra való tekintet nélkül.

A munka, a család, az otthon, az egészség és a rend. Mindezekkel szemben a kormány BKV-típusú költségvetése kifejezi azt, ami a legnagyobb akadálya a változásnak, a válságból való kilábalásnak, kifejezi az egész Gyurcsány–Bajnai-korszakot. Azt a felfogást, amely nem hisz semmilyen közös értékben, amire mi magyarok egy új kezdetet alapíthatnánk, és fölépíthetnénk a jövőnket. Ezért, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ki kell mondanunk, hogy elég a megszorításokból, elég az embereket mindenükből kiforgató szocialista politikából! Fölszólítjuk a kormányt, hogy azonnal vonja vissza ezt a költségvetést, és egyébként álljon végre félre a változás útjából.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Régi bölcsesség, hogy ugyanabba a folyóba nem léphetünk kétszer. Lehet, hogy kétszer nem, de háromszor biztosan. Először volt a negyven év szocialista diktatúra, ami alatt ellopták az országot. Aztán ’94-ben visszajöttek, és a privatizáció során még egyszer ellopták. Azt gondoltuk, hogy a történet ezzel véget ért. De a Gyurcsány–Bajnai-korszakban megint visszajöttek, és harmadszor is ellopták. Most már ideje, hogy egy kicsit jobban odafigyeljünk. Mert ha rajtuk múlik, akkor negyedszer is el fogják lopni. Értsük meg végre: a szocialista zseb irtózik az ürességtől.

Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szembenézve a helyzettel, látva ezt a költségvetést, meghallgatva a budapesti frakcióvezetőnket, meghallgatva a legnagyobb magyar vidéki város polgármesterét azt kell mondanom, hogy fontos ősz előtt állunk. Ez az ősz talán elegendő lesz arra, hogy átérezzük az előttünk álló következő év, a 2010-es esztendő súlyát. Ha jól tesszük a dolgunkat ezen az őszön, és aztán persze nem botlunk meg a következő év tavaszán sem, akkor 2010 lehet Magyarország és a magyarok legfontosabb éve. Már ha képesek leszünk túllépni majd ezen a rossz korszakon, ha véghezvisszük azt a változást, ami hitet és erőt adhat Magyarországnak, ahhoz, hogy végre talpra állhasson.

Arra kérem Önöket, arra kérlek Benneteket, hogy az ősz során a választásokig hátralévő időben mindennek szellemében eltökéltséggel a helyzet súlyosságának és a felelősségünk tudatában tegyétek a dolgotokat! Sok sikert kívánok mindenkinek az előttünk álló sorsdöntő költségvetési vitához és a költségvetés során majd – remélem – kellő súllyal megmutatkozó önkormányzati ellenálláshoz is!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!

http://orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=93

Bacher Iván rendszeresen írt a Népszabadságba. Ezt a cikket is oda szánta, ám a szerkesztőség nem volt hajlandó leközölni. Az írás eljutott a Magyar Hírlaphoz, ahol a cikket teljes terjedelmében leközölték - a szerző tudta nélkül. Ő utólag elismerte: tényleg ő írta a 2009 augusztusában megjelent cikket. Vajon ma is megírná? Most is így gondolja?

Bächer Iván: Séta

2009. augusztus 18.

A fasisztákra fogok szavazni, döntöttem el, mire a Körútra kiértem. A fasisztákra leszek muszáj szavazni. Nem tehetek majd mást. Rájuk kell szavaznia minden tisztességes, demokratikus magyar polgárnak.

Másképp nem lesz soha tisztességes, demokratikus polgári Magyarország.

Túl kell esni rajtuk. Emberek fognak meghalni, amint hogy már eddig is haltak meg emberek. Valószínűleg még sokan fognak meghalni, egészen pontosan: sokan lesznek megölve.

De polgárháború az nem lesz. Ahhoz két fél kell. Itt viszont csak egy van, csak egy veselkedik, csak egy akar vért, és csak egynek van fegyvere. Mert fegyverkeznek, ez immáron kétségbevonhatatlan tény.

Tulajdonképpen akkor kerekedtem fel, akkor indultam mégis útnak, amikor elébem tették a dokumentet: fegyverkeznek. Ügyesen, okosan. Olyanokat toboroznak, akiknek van fegyverviselési engedélyük: obsitos rendőröket, katonákat, biztonsági őröket, derék vadászokat.

Sejtettem ezt, de most már meg is bizonyosodtam róla. Gondoltam, akkor mégis elnézek.

Aznap délelőtt jött a levél, civil szervezettől, fölhívás antifasiszta tüntetésre, kétségbeesett, dörgedelmes szavakkal, eddig és ne tovább, nem tűrhetünk tovább, tenni kell, föllépni, tiltakozni, megmutatni, hajrá Fradi, és így tovább.

Azt nem értettem, miért a zsinagóga elé kell szervezni egy antifasiszta tüntetést, mi köze az antifasizmusnak a zsinagógához, de gondoltam aztán, ott volt hely, elvillamosoztam, troliztam szépen addig.

Aztán, mikor odaértem, már oldalogtam is tova. Jó, ha harmincan álldogáltak ott, de ami a nagyobb baj: rögtön a főhelyen egy szocialista politikus feszített.

Hát azt már nem.

Már mentem is a Wesselényi utcán a Nagykörút felé.

Akik a nyakunkra hozták a fasizmust, azokkal nem fogok együtt tüntetni ellene.

Hát mi közöm lehet nekem ezekhez, ezekhez a hitvány, gyáva senkikhez? Akik tömeggyilkosoknak emelnek állami díszsírhelyet, és aztán azt koszorúzzák rendületlenül?

Eddig azt lehetett mondani legalább: egyik is lop, másik is lop, de emezek legalább nem rasszisták, nem nácik. Radnóti gyilkosának díszsírhelye, Dunaszerdahely és Miskolc után már nem lehet mondani ezt se.

Ők antifasiszták? Hát ők idézték a kórt elő. Gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt: az eszelős korrupcióval.

Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás.

Nem tudnak lopás nélkül lenni már.

Javíthatatlanok.

Átballagtam a Rumbach Sebestyén utcán, és újra elámultam a romvároson. Amelynek polgármestere lassan fél éve börtönben ül. Miről beszélünk? Nincs miről beszélni. Ezek javíthatatlanok. Szili Katalin fog újítani majd. Aki olyan, mint a cigány lova; újra és újra nekigyalogol a falnak, de nem vak, csak bátor.

Megyek a Dob utcán, és arra gondolok: ha én ennyire utálom őket, mennyire utálhatják őket a többiek.

Odaérek a kiglancolt Gozsdu udvar kapuja elé. Kivételesen nyitva van. Mert nem szokott nyitva lenni. Nehogy átjárjon valaki a világörökség átjáróházán. De úgy látszik, rájöttek, hogy ez senkit sem zavar. Lakója ugyanis nincsen a házmonstrumnak. A boltok, irodák is kivétel nélkül üresek. Beleloptak a romvárosba egy kísértetházat. Végigsétálok a Király utcáig. Kong a ház. Megcsinálták a semmit.

Nem kár értük.

Jöjjenek a derék nácik. Legalább tiszta lesz minden. Tiszta lesz a mocsok. Borzalmas lesz, de egyértelmű.

Ballagtam a rommá tett romvárosban a Kiskörúttól a nagy felé. Némely romon vakító tábla jelzi: műemlék. A városvédők igyekezetének kicsiny kis nyoma. Rájuk sem hallgattak, amint hogy nem hallgattak senkire. És nem hallgatnak még ma sem. Elveszítenek mindent és mindenkit, de nem zavarja őket. Eszembe jut, mennyi fiatal volt 2006-ban a két választási forduló között az Andrássy úti nagygyűlésen. Egy év se kellett és elzuschlagosították őket.

Az akkori ifjúszocialisták tömegesen mentek panaszra a szocialista tótumfaktumokhoz: jelezték, hogy van itt egy fiatalember, aki lop, csal és hazudik, és tönkre fog tenni mindent. A „nagy öregek” meg összehívták az ő etikai bizottságukat, aztán mosolyogtak atyain: ne törődjetek vele, menjetek csak szépen haza, gyerekek.

És a gyerekek elmentek.

Csak éppen nem haza. Otthagyták a hitvány pártot, és elmentek szépen tanulni, üzletelni, elmentek külhonba zömmel; az egyetemisták, a fiatalok, a műveltek, a nyelveket tudók elmentek mind. 2006-ban ezerkétszáz ifjúszocialista volt, egy évre rá nem maradt ötven se belőlük.

Így fiatalítottak Hillerék, Lendvaiék, Sziliék. Akik most újítanak. Eddig mit csináltak? Hagyták, hogy csinálja az emberük tovább. És most hagyják, hogy a börtönben rohadjon el. Nekik nincsen közük, ők nem tudtak semmiről. Rájuk szavazzak? Akik a maguk emberével is így bánnak el? Hát nem.

Jöjjenek a nácik. És akkor ezek elmennek legalább.

Nézem a Zeneakadémiát. El fogják lopni ezt is, ha maradnak. Csinálnak belőle szállodát. Mert ellopnak mindent, ami érték, ami kultúra, ami magyar. Kisütés. Azt mondják, hogy a laptopok akkumulátorát ki kell sütni néha. Teljesen. És akkor lehet újra tölteni, lehet kezdeni mindent elölről. A nulláról. De ahhoz le kell nullázni az egészet.

Hát azt kell csinálni itt is. Ha öt képviselőjük marad, akkor az az öt régi lesz. Azok, akik miatt ide jutottunk. A fasizmus küszöbére.

És annyi pofon, padlófogás után, csinálják tovább.

Javíthatatlanok és menthetetlenek.

Egyféleképpen lehet szabadulni tőlük. A Jobbikra kell szavazni.

Kiérek a Körútra, megnyugodva kapok a villamosra.

Talán ma még haza is érek.

Hát ez nagyon jó. Fel akartam tölteni Bokros Lajos előadásának szövegét, de az MDF honlapján nem találtam. Gondoltam írok nekik. Írjon nekünk! rovat, remek. Név, E-mail, szöveg. Kitöltve. Elküld...eném, ha lenne elküld gomb. De a zöld téglalapok sem kattinthatók, meg a közük se. Nem lehet elküldeni, csak beírni. A nyitottság ennen maga. Azt írsz, amit akarsz, mert úgyse tudod elküldeni. :-)

Ez annyira jellemző...

Magyar Nemzet: Szonda Ipsos: Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus

Népszabadság: Orbán Viktor a legkevésbé népszerűtlen

Már a cikkek címeiben is ott a szembenállás...

"A magyarok általában a világ legrosszabb fajtája. Nem szeretnek, és nem becsülnek egyetlen nemzetet sem a világon, és egymást sem szeretik. Mindenki a maga kényelmére gondol, lopják a közt, és kevesen törődnek vele. Egymás között olyan titkos gyűlöletet és ellenségeskedést táplálnak, hogy szinte hihetetlen. Ennek ellenére minden nap felváltva együtt esznek, és testvéreknek hinné őket az ember. Nincs semmi engedelmesség közöttük, büszkék és arrogánsak, s nem tudnak sem uralkodni, sem kormányozni, és tanácsot sem fogadnak el olyantól, aki ért hozzá. Mindig dicsekednek saját dolgaikkal, azonnal készek bármit megfogadni, de igen késedelmesek a végrehajtásban. Kevés dologgal foglalkoznak, kivéve a dőzsölést, és a köz meglopását. Ebben nagyon serények."

Francesco Massaro velencei titkár szerint (1523)

Forrás:
E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában
http://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=95638134&t=9077978

Semmi köze a magyar politikához, csak a Jobbik parlamentbe jutása kapcsán érdekes:

The most radical revolutionary will become a conservative the day after the revolution.
(Hannah Arendt)

(2009.06.26.)
A műsorvezető: MÉSZÁROS ANTÓNIA

Mv.: - Jó estét kívánok! 70 napja van hivatalban a Bajnai-kormány. Április közepe óta több tucat törvénymódosítást fogadott el az országgyűlés, és a héten finisbe fordult az adóreform is. A módosító indítványokról már hét elején szavazott a Ház, a végső változatról jövő hétfőn döntenek. Az eredeti elképzelésekhez képest a csomag több ponton változott. De most már csak apróbb változtatásokra van lehetőség. Vajon a csomag jelen formájában és az eddig elfogadott intézkedések elegendőek-e a magyar gazdaság talpon maradásához? Ez a kérdés. Az Este vendége pedig Bajnai Gordon, miniszterelnök, jó estét kívánok!

Bajnai Gordon, miniszterelnök: - Jó estét kívánok!

Mv.: - Ez a hétfői záró szavazás bizonyos értelemben az ön kormánya próbakövének is tekinthető. Mire számít, mi az, ami biztos átmegy, van-e olyan, ami nem biztos, hogy átmegy.

B.G.: - Az elmúlt 70 nap tele volt próbakövekkel. Olyan soha nem, vagy 10 éve el nem képzelt változtatásokat tudtunk 70 nap alatt megtenni, amelyektől a politika ódzkodott és halogatta őket és amiatt Magyarországot egyre lejjebb süllyesztette a válság mocsarába. Most azt gondolom, hogy 70 nap alatt olyan intézkedéseket tudtunk tenni, amelyek sorba-sorba nagy próbát jelentettek az engem támogató parlamenti frakcióknak, mégis átmentek. Gondoljon bele, hogy átment egy teljes nyugdíjreform, egy olyan nyugdíj-átalakítás, amivel vagy 30 évre stabillá, fenntarthatóvá tettük a magyar nyugdíjrendszert. Átment egy szociális intézkedéscsomag, amivel hosszú távon biztosíthatjuk Magyarországon a munkát és azt, hogy a szociális segélyek ugyanakkor megőrizzék majd az értéküket. És harmadrészt most egy olyan adóreform van előttünk, amivel ismét beindíthatjuk a növekedést Magyarországon jövő évtől.

Mv.: - És át fog menni a vagyonadó is, feltehetően?

B.G.: - Biztos vagyok benne, hogy átmegy, ez olyan próbaköve a kormányzásnak, amiből nem engedhetünk.

Mv.: - Mennyire elégedett azzal a változattal, ami végül most parlament elé kerül? Hiszen azért ez elég messze van attól, mint amit annak idején, még ingatlanadó címén kidolgoztak.

B.G.: - Én azt gondolom, hogy egy olyan kompromisszum született, ami két nagyon lényeges célt szolgál. Az egyik, hogy Magyarországon legyen vagyonadó, ezen belül legyen a nagyobb értékű ingatlanokra adó, hiszen sokkal jobb, ha a vagyont terheli adó, mintha a munkát fogjuk vissza a túladóztatással. Most a vagyont, és ezen belül a 30 millió Ft-nál drágább ingatlanokat. Lényegében az összes magyar lakóingatlan 5%-át, 100-ból az 5 legdrágább ingatlant fogja ez az adó terhelni. Ilyen szempontból szolidaritás jellege is van, ez a másik fontos dolog, a válság közepén, azok, akik inkább nyertesei voltak, akár a vagyonuk felértékelődése révén is az elmúlt 20 évnek, azok egy kicsit többet vállalnak a közterhekből, ugyanakkor a munkavállalók 90%-a, 10-ből 9 ember pedig az alsó adósávba fog tartozni majd a jövedelemadónál, tehát nekik sokkal jobban megéri dolgozni.

Mv.: - Hát igen, csak ez a 40-50 milliárd, ami be fog jönni az adó ezen formájából, ez lényegesen kevesebb annál, mint amit eredetileg terveztek, pedig a dolog lényege az lett volna, hogy ennek fejében csökkenteni lehessen a munkára rakodó terheket, amit nyilván nagyobb mértékben tehettek volna meg akkor, mintha most ennyivel kevesebb pénz jön be ebből. Mit gondol, hány munkahelyet sikerült végül ezzel a csomaggal megmenteni. Mennyiben marad ez el attól, mint amit mondjuk teherkönnyítésben egyébként megtehettek volna?

B.G.: - A vagyonadóból 40-50 milliárd jön be, ennek minden egyes fillérjét, azt, amit a nagy értékű ingatlanok után befizetnek, azt minden egyes fillérjét arra fordítjuk, hogy alacsonyabb legyen a személyi jövedelemadó és így magasabb legyen a nettó bér Magyarországon. Ez két célt szolgál. Egyrészt, hogy most a válság közepén megtartsunk munkahelyeket és a válság után pedig azok a munkahelyek, amik most megszűnnek, itt Magyarországon, azok itt jöjjenek újra létre és ne Szlovákiában, vagy Indiában, mert, ha nem tennénk meg ezeket a lépéseket, akkor lehet, hogy újra már nem itt hoznák létre ezeket.

Mv.: - Csak, hát létezik egy olyan megközelítés is, hogy ennek az intézkedésnek az igazi pénzügyi hozadéka az majd csak ennek a kormánynak a mandátumának a lejárta után érkezne, a politikai árat viszont most kell megfizetni, miközben a most legnagyobb népszerűségnek örvendő ellenzéki párt már kimondta, hogy azonnal eltörölnék ezt az egészet. Mi értelme van akkor mégis belefutni bizonyos értelemben a politikai pofonba?

B.G.: - Nézze, én nem a következő heti közvélemény-kutatásra vagy a következő választásokra figyelek. Ennek a kormánynak az a küldetése, a dolga, hogy a következő 10 évre tekintve próbálja rendbe tenni Magyarország szénáját. Az majd a mindenkori kormány felelőssége, hogy ő mit akar visszacsinálni vagy vissza nem csinálni. A múltkor a kollégáim kiszámolták, hogy azok a visszavonjuk típusú ígéretek, amiket összességében eddig a legnagyobb ellenzéki párt bejelentett, azok 6%-kal növelnék a költségvetés hiányát, a mostani 4 alatti szintről. 10%-ra vinnék fel, ez nyilvánvalóan azonnali összeomlást, államcsődöt okozna. Tehát valószínűleg mindazt nem lehet betartani, amit eddig visszavonásra ígértek. És ők is tudják, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Inkább azt hiszem ez a kampány hevében elhangzott ígérgetés volt.

Mv.: - A vagyonadóval kapcsolatban pedig korábban a sajtóban megszellőztették, hogy ez az IMF felé vállalt feltétel. Oszkó Péter pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogyha nem is feltétel, a megállapodás része. Ez azt jelentheti, hogy önök is ezért kénytelenek tűzön-vízen át ragaszkodni a vagyonadóhoz, de másfelől az ellenzék sem fog tudni kimászni belőle, bármit is mondanak most? Hogyha ez egyszer része egy IMF-megállapodásnak?

B.G.: - A kormány javaslata volt az a program, amire az IMF és az Európai Bizottság is rábólintott és azt mondta, hogy ez egy hiteles, jó program, ami Magyarországot kivezetheti a válságból. Ennek egy része, egy fontos része a vagyonadó.

Mv.: - Ez azt jelenti, hogy innentől kezdve, hogy ezt elfogadták, mind a két fél, most már nem lehet változtatni rajta. Vagy igen?

B.G.: - Hát nekünk nem szándékunk ezen változtatni. Egy új kormány majd tehet más javaslatokat az IMF-nek és akkor majd az IMF megítéli, hogy az is hiteles javaslat-e, az is kivezeti-e Magyarországot a gazdasági válságból, vagy nem. És akkor az IMF eldöntheti majd akkor, hogy fenn akarja tartani a hitelprogramját vagy nem. Ez az új kormány feladata lesz. Mi legjobb tudásunk szerinti programot raktuk össze, egy olyat, amelyik a magasabb értékű ingatlanok terhelésével lehetővé teszi, hogy sokkal kevesebbet kelljen adózni és sokkal több pénz maradjon a munkát legálisan vállalók zsebében. Gondoljon bele abba, hogy ez a vagyonadó például azt teszi lehetővé, hogy aki ma Magyarországon mondjuk átlagos jövedelmet kap, ez 200 ezer Ft bruttó, az ma nettóban egy év alatt a jövő évtől 188 ezer Ft-tal többet fog hazavinni egy évben, mint az idén. 188 ezer Ft. Egy kétkeresős családnál ugye ez majdnem 380 ezer Ft többletet jelent egy évben, egy családnak, aki átlagos jövedelemmel rendelkezik Magyarországon. Ehhez képest egy 30 milliós ingatlan, ami azért nem sok embernek van Magyarországon, az 75 ezer Ft-tal fog adózni. Tehát, akinek legális forrásból van átlagos jövedelme és esetleg egy 30 millió fölötti ingatlanban lakik, annak sokkal többet hoz a rév, mint amennyit veszít a vámon. Ezért én azt gondolom, hogy ez egy jó dolog, ráadásul a munkára koncentrál, arra a munkára, ami Magyarországot egyes egyedül kivezetheti ebből a válságból.

Mv.: - Ami viszont az átlagon felüli jövedelmeket illeti, sok vita volt az utóbbi hetekben, hónapokban arról, hogy eltöröljék-e a magánszemélyek 4%-os, úgynevezett szolidaritási adóját, a legújabb változat szerint mégsem törlik el. Pedig azt gondolná az ember, hogy azoknak, akiknek ilyen kiemelt jövedelme van, igazán módjuk lenne kivenni a részüket mondjuk változatlan formában a válságkezelésből.

B.G.: - Tehát pontosan erről van szó, a szolidaritási adót beépítettük az adókulcsba, a felső adókulcsba. Azt mondtam, hogy 10-ből 9 ember az alsó sáv szerint fog adózni Magyarországon a jövő évtől 17%-os adósáv szerint. És a felső kulcsba viszont beépítettük az eddig meglévő szolidaritási adót. Lényegében ez azt jelenti, hogy az átlagos jövedelemnél, de még 3-4-5-600 ezer Ft-nál, jövedelmekig is még sokkal többet fognak keresni az emberek az adóváltozás révén nettóban, a hazavitt pénzben, a borítékban. Viszont gyakorlatilag a felső tízezer, és ezt szó szerint mondom, kb. 10 ezer ember lesz az, akinek ez az adórendszer csökkenteni fogja egy kicsikét a jövedelmét, mert többet vonunk el tőle. Ezen kívül nyilván a vagyonosabbak körében találhatók azok is, akiknek 30 millió fölötti ingatlanja van. Ezzel is ők vesznek részt a szolidaritásban.

Mv.: - És adózni fognak ezentúl a borravaló és a hálapénz is, helyesebben megszűnik az eddig létező adókedvezmény ezekre a jövedelemformákra. Kérdésként felmerülhet ilyenkor, hogy érdemes lesz-e ezentúl bevallani és hogyan lehet ezt ellenőrizni? Hiszen eddig legalább a kedvezmény miatt talán inkább bevallották az emberek.

B.G.: - Nézze, a magyar adórendszer telis tele van kiskapukkal. Már olyan sok a kiskapu, hogy úgy néz ki az egész, mintha egy szita lenne és nem egy kerítés, annyi kiskapu van rajta. Csak ez a sok kiskapu azt jelenti, hogy mindenkinek adtunk egy-egy kis kedvezményt, egy-egy kis engedményt, csak közben az egész rettenetesen drága volt mindenkinek. Kevesebb mint 2 millió ember fizet legálisan adót Magyarországon úgy, hogy a magánszektorban dolgozik. Az ő adójukból tartjuk fenn ezt az országot. Mivel ilyen kevesen vannak és ilyen sok a kiskapu a rendszerben, ezért nagyon-nagyon magas teher hárul azokra, akik tényleg törvényesen dolgoznak és befizetik az adójukat. Ezt kell megváltoztatni. Azt mondjuk most, sokkal alacsonyabb lesz az adókulcs, sokkal több marad a legális fizetések után a borítékban, ezért cserébe, tegyük félre ezeket, szüntessük meg ezeket a kiskapukat, érje meg legálisan dolgozni egy alacsonyabb adókulcs mellett.

Mv.: - Tehát a borravaló meg a hálapénz, azok nem olyan jövedelmek, amiket az ember átkonvertálhat, úgy legális jövedelemre, mint amiről papír van. Ezt ő vagy bevallja, vagy nem. Hogy fogják ellenőrizni?

B.G.: - Én azt gondolom, hogy erre eddig is voltak technikák és nagyon sok étteremben megoldották ezt is. Ez a vendéglátóipari szakmának a sajátossága, én sok olyan étteremtulajdonos ismerek, ahol beteszik a borravalót is a közösbe és az alapján számolnak el.

Mv.: - Adózni fognak ezentúl a különböző különjuttatások is, pl. a cafeteria rendszer, itt pedig 25% lesz a kulcs, illetve változó, de azt lehet feltételezni, hogy nagyon sok cég és munkáltató tovább fogja az egész adóterhet hárítani a munkavállalókra. Önök erre számítanak?

B.G.: - Nem, azt láttuk az előzetes egyeztetések alapján, hogy az, az adókulcs, amit az úgynevezett cafetériánál, tehát az üdülési csekk vagy a meleg étkezési utalványnál bevezetünk, ez a 25%, ez olyan mérték, aminél még mindig meg fogja érni a munkaadónak, hogy fenntartsa ezt a rendszert.

Mv.: - De nem fogja azt mondani a munkavállalónak, hogy akkor ezentúl 25%-kal kevesebbet fognak kapni.

B.G.: - Számolni fognak, mert a másik oldalról meg az látszik, hogy annyival több nettó marad a munkavállalóknál, meg annyival csökken a munkaadóknak a járuléka, erről még nem beszéltünk, hogy valójában ők is sokkal többet nyernek a réven, mint amennyit a vámon veszítenek. Jövőre 400 milliárd Ft-tal kevesebb teher lesz a vállalkozások nyakában, a munkát terhelő adók kapcsán. Ennyivel csökkentjük az ő terheiket. Tehát nemcsak a munkavállalónak éri meg majd dolgozni és legálisan adózni, hanem a munkaadónak is sokkal inkább megéri megtartani a munkaerőt, most a válság közepén, vagy majd új munkahelyeket teremteni. Ez a célja az egész változtatásnak.

Mv.: - Most, ha túl lesznek ezen a záró szavazáson, számít rá, hogy bármilyen ügyben össze kelljen hívni rendkívüli módon az országgyűlést a nyár folyamán?

B.G.: - Nem számítok rá, de lehetséges, annyi téma van előttünk, és annyi eladat van még a válságkezelésből, hogy ezt sem lehet kizárni.

Mv.: - Mi lehet például ilyen?

B.G.: - Most nem akarnék tippelni, jó néhány olyan dolgon dolgozunk a kollégáimmal, amiről, ha azt látom, hogy nem bírják ki szeptemberig, mert az országnak szüksége van rá, akkor kezdeményezni fogom a parlament összehívását. De még nem akarok előre ilyeneket bekiabálni.

Mv.: - Ősszel pedig esedékessé válik a költségvetés összeállítása, és majd megszavazása. Ugye hagyományosan ilyenkor egy kormányzati ciklus utolsó évében választási költségvetés szokott készülni. Most is erre számíthatunk?

B.G.: - Ez egy rossz hagyomány. Magyarországon ennek véget kell vetni. Véget kell vetni annak a politikai szpáhi gazdálkodásnak, vagy rablógazdálkodásnak, amikor minden négy évben elindul egy licitálás, egy üres, hamis illúziókeltés és ígérgetés, ahol az embereket azzal bolondítják, hogy majd lám-lám -olyan jól is élhetnénk, mint ahogy az utolsó év költségvetése alapján megmutatjuk nektek, aztán mindig jön a keserű rádöbbenés a következő évben. És aztán a visszafogás. Magyarország így mindig egy picit előreszalad, aztán óriásit fékez és sokkal lassabban halad előre, hosszú távon, mintha kiegyensúlyozottan, a józan ész alapján gazdálkodva mennénk előre, és a parlamenti pártok nem az üres igérgetés mentén próbálnák megszerezni a szavazatok többségét. Ennek véget kell vetni. Nem lesz választási költségvetés jövőre.

Mv.: - Ez jelentheti akár azt is, hogy a következő költségvetés egy újabb csomag alapja lesz?

B.G.: - Ha választási költségvetés lenne az idén, magyarán, ha megint ígérgetnénk és költekeznénk és nem tartanánk be a józan ész gazdálkodását, akkor jövőre megint és aztán újra és újra csomagok következnének, fájdalmas csomagok.

Mv.: - Most úgy látja, hogy a gazdasági helyzet olyan, hogy a költségvetés idejére már újabb megszorításokra várhatóan nem lesz szükség?

B.G.: - Én azt látom, hogy azokat a legfájdalmasabb lépéseket, amelyek közvetlenül érintették a magyar polgárokat személyükben, azoknak a döntő többségét és a legfájdalmasabbjait meghoztuk már. Ezt nagyon gyorsan kellett megtennünk, épp azért, hogy világos üzenetet küldjünk, hogy Magyarország érti a válság üzenetét, és megfelel ennek. De a költségvetés még mindig nem lesz móka és kacagás. A költségvetés kapcsán még jó néhány olyan takarékossági intézkedést kell tennünk, amely pl. a helyi és országos közigazgatást, annak a kiadásait, működését, vagy éppen mondjuk a közlekedést, a MÁV-ot, a Volánokat érinthetik. Egyszerűen azért, mert ezek a rendszerek ma nagyon-nagyon bőkezűen, sokszor pazarlóan működnek, és párhuzamosan működtetnek olyan funkciókat, amikből elég lenne egy is. Úgyhogy vannak még nehézségek előttünk. De ezek már nem lesznek olyan fájdalmasak, a magyar polgárok számára, mint azok, amelyeken már túlestünk.

Mv.: - Nem lehet attól tartani mégis, hogy pl. ezeknek a nehézségeknek és a költségvetésnek köszönhetően a Magyar Szocialista Párt vagy előtte vagy utána inkább előrehozott választásokba menekül? Hiszen több meghatározó politikus is tett erre utaló kijelentéseket az utóbbi időben.

B.G.: - Nem tudom mire gondol. Előrehozott választásokról én még nem hallottam szocialista politikusoktól mostanában..

Mv.: - ..hát Szekeres Imre, Lendvai Ildikó és Tóth Károly is megfogalmazta ezt, utóbbi kettő azt is, illetve Szekeres és Tóth Károly azt is megfogalmazták, hogy akár már a július 4-i kongresszuson be kéne jelentenie a kormánynak, hogy meddig fog tartani a mandátuma és mikor lehet választásokat kiírni. És mind a hárman azt megfogalmazták, hogy esetleg a költségvetés elfogadása után úgy tekinthető a kormány, hogy megtette a kötelességét és akkor ki lehet írni a választásokat. Ezzel nem biztos, hogy ön megkapná azt az egy évet, amire eredetileg vállalkozott.

B.G.: - Én nem az egy évhez ragaszkodom, hanem ahhoz, hogy el tudjam végezni azt, amire vállalkoztam, a válságkezelésre.

Mv.: - Partner lenne egy ilyen típusú politikai forgatókönyvhöz?

B.G.: - Én azt gondolom, hogy nekünk az a dolgunk, hogy Magyarországon ezt a válságot elhárítsuk. Ehhez szükség van erre a költségvetésre, tehát érelmét látom annak, hogy végigcsináljuk ezt az idei évet, végigvigyük a költségvetést. Elfogadtassuk, mert az fogja bebetonozni, kőbe vésni mindazokat a pozitív változásokat, amik Magyarországot kihúzzák a válságból. Tehát a költségvetés ilyen szempontból nagyon fontos. Addigra igyekszünk minden mást is elvégezni, ami a költségvetésen kívül van. Azért, hogy a válságkezelés egy kerek, egész legyen. És utána meg belátható időn belül így is, úgy is választások következnének, hiszen valamikor jövő év első félévében, gondolom első negyedévében ki kell írni a választásokat.

Mv.: - Hogyha ez a forgatókönyv érvényesül, akkor mikor lehetnének leghamarabb, mikor lehetne leghamarabb elfogadni a költségvetést?

B.G.: - Ha nagyon-nagyon megfeszülünk és csináljuk, és mindenben, mindenki partner, akkor ez valószínűleg novemberre tudna kész lenni. Normál esetében december közepén szokta a parlament elfogadni a költségvetést. Mi igyekszünk ezt gyorsítani, mert az országnak egyébként az, az érdeke, hogy minél előbb legyen biztos, elfogadott költségvetése.

Mv.: - És ebben az esetben mikor lehetnének leghamarabb választások?

B.G.:- Hát ez alkotmányjogi kérdés, én úgy tudom, hogy a köztársasági elnök 72 napra írhatja ki legkorábban a választásokat, tehát, amikor van egy ilyen elfogadott költségvetés, utána valamikor, amikor parlament mandátuma lejár, vagy a kormány úgy gondolja, hogy most már jöhetnek a választások akkor ezt kezdeményezi és onnantól a köztársasági elnökön múlik a pontos kiírás időpontja.

Mv.: - Tehát mire számít az MSZP július 4-i kongresszusán, ahol szóba került, hogy akár ezt is pontosan meg kéne határozni.

B.G.: - Megmondom őszintén keveset foglalkozom én ezzel , minden nap foglalkozom azzal a gondolattal, hogy jobb-e Magyarországnak az előrehozott választás, mint az, hogy folytassuk a kormányzást. És ezt a kérdést lényegében minden nap felteszem magamnak.

Mv.: - Eddig minden nap úgy válaszolta meg magának, hogy jobb?

B.G: - Igen. Igen. Egyértelműen. Amikor elvállaltam ezt a munkát, 70 nappal ezelőtt, akkor azt mondtam, hogy mindaddig és csak addig, amíg érdemi, határozott lépéseket tudunk tenni azért, hogy Magyarországot kivezessük a válságból. Addig jobb ez a kormányzás, mint egy elhúzódó, ígérgetős kampányolós, nem cselekvős, béna kacsa időszak. Mert most dúl a válság a világban, és Magyarország megítélése nem túl jó, most kezdett el javulni az elmúlt két hónapban és ez nagyon könnyen visszafordulhat ez a törékeny bizalom. Ezért nekünk azt kell mutatni kifelé is, hogy mi értjük a válság üzenetét, határozottan és gyorsan cselekszünk. Azt hiszem arra nem lehet panasz, hogy az elmúlt 70 napban ne cselekedtünk volna sokat és gyorsan.

Mv.: - Ehhez képest az ön kezdeti határozottságához képest azért tett engedményeket az utóbbi időben, pl. az adócsomagon is, pl. az áfakulcsokban is.

B.G.: - Engedményeket is határozottan tettem. A határozottságom arra vonatkozott, és vonatkozik most is, hogy Magyarországnak világos fordulatot kell tenni, egy szakadék szélén volt Magyarország, ezt jó, ha mindenki érti és belenéz abba a szakadékba ott maga mellett, lenéz abba a mélységbe, amibe belecsúszhatott volna az ország, ami egy tartós társadalmi széteséssel, válsággal, sok-sok százezres munkanélküliséggel, sok százezer család lakásának az elvesztésével járhatott volna. Ehhez képest az elmúlt 70 nap alatt a forint erősödött kb. 30-35 Ft-tal erősebb, mint amikor kezdtük ezt, ennyivel kell kevesebbet fizetni, mondhatnám úgy is, hogy több mint 400 milliárd Ft-tal csökkent a magyar családok teljes eladósodottsága, hitelállománya forintban kifejezve, a 2,5 hónappal ezelőtti időszakhoz képest. Magyarországot kockázati alapon megítélő külföldi befektetők ma a kamatok alapján fele olyan kockázatosnak látják Magyarországot, mint két hónappal ezelőtt. Ez ugyan törékeny eredmény, de óriási eredmény, sokkal nagyobb biztonság.

Mv.: - Hány lépésre vagyunk?

B.G.: - 56 ezer munkahely megtartásához adtunk eddig támogatást Magyarországon, ennyi munkahelyet sikerült megőrizni a kormány támogatásával. Szóval ezeket csak összeadja, akkor láthatja, hogy minden olyan lépés, ami ezt a bizalmat erősíti, az direkt módon megjelenik a családok zsebében, pénztárcájában, biztonságában és minden olyan lépés, ami ezt veszélyezteti, megkérdőjelezi, vissza akarja fordítani, az a magyar családok biztonságával játszó tűzzel játszó lépés, ezeket kellene elkerülni.

Mv.: - Ha már ön hozta fel ezt a szakadék hasonlatot, most hány lépésre, milyen távol vagyunk tőle?

B.G.: - Hát most megint távolodtunk, jelentősen távolodtunk ettől a szakadéktól. Minden elemző ma abban ért egyet, hogy Magyarországon stabilizáltuk a helyzetet, és azok a lépések, amiket megtettünk, az adóreform amelyet jövő héten szavaz a parlament, a nyugdíjkorhatár felemelése, a gyes-gyed futamidejének a rövidítése, ami mellé egy bölcsi-ovi programot tettünk, éppen ma adtam erről tájékoztatást, ezek viszont azt jelentik, hogy Magyarországon megteremtettük a növekedés alapjait is, mert lesz, aki munkát adjon, mert megéri foglalkoztatni az alacsonyabb adók miatt, és lesz, aki elmenjen dolgozni, mert megéri dolgozni legálisan, mert alacsonyabbak lesznek az adók. Ezzel megteremtettük a növekedés alapjait, de még nagyon sok mindent kell a következő félévben megcsinálnunk, hogy ez stabilizálódjon, és végig tudjon menni.

Mv.: - És a politika azért mégis csak beleszólhat ebbe a dologba. Ön mire számít, ha az MSZP Kongresszusán, július 4-én lesz a fiatalabb generáció átveszi bizonyos mértékben a hatalmat a mostani pártvezetéstől, az önt és a kormányt mennyiben fogja érinteni?

B.G.: - Nézze, én mindig azzal fogok dolgozni, akit a Magyar Szocialista Párt, vagy a Szabad Demokraták Szövetsége megválaszt vezetőjének. Mert nekem az a dolgom, hogy a jogilag legitim, megválasztott emberekkel és szervezetekkel, fórumokkal működjek együtt. Mindaddig, amíg érzem a bizalmukat, amíg azt érzem, hogy kormányozni akarnak, addig én fogom ezt csinálni, és abban a pillanatban, hogy visszatérjek az előző kérdésére, amikor úgy érzem, hogy elfogyott a bizalom, vagy elfogyott a támogatás, hogy egy lényeges kérdésben meginog ez a támogatás, akkor meg azt fogom mondani, hogyha nem lehet ezeket a határozott lépéseket folytatni, akkor persze jöjjön a következő választás. És, aki ott bizalmat kap, az folytassa majd a válságkezelést.

Mv.: - Mit érez például az SZDSZ háza tájáról, hiszen ott még határozottabban vetődik fel az utóbbi időben ez a gondolat és ott is tisztújítást előtt állnak, hogy esetleg a pártnak az az öngyilkosság, ha tovább támogatja a kormányt és, hogy lehet, hogy ezen az irányon változtatni kéne. Ön ezt mennyiben tartja veszélyesnek?

B.G.: - Hát nézze, én azt gondolom, hogy az, az öngyilkosság, ha valaki politikai értelemben, ha valaki 2 hónappal ezelőtt azt mondja, hogy támogatja ezt a válságkezelő kormányt, megcsináljuk azt, amit ígérünk, mert mindenben megtettük azt, amit ígértünk, szállítjuk az eredményeket és utána kihátrálnak e mögül a válságkezelés mögül. De én ezt nem látom komoly veszélynek, én azt látom a most hétfői szavazás alapján is, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt is biztosítja azt a stabil parlamenti többséget, amivel Magyarországot ki lehet húzni a nehéz helyzetből.

Mv.: - Egy új vezetés esetén akár egy koalícióra, egy kormánykoalícióra is kész lenne a szabaddemokratákkal?

B.G.: - Ez nem annyira rajtam múlik, ez politikai kérdés, hogy a szabaddemokraták akarnának-e koalícióba jönni, ezt a kérdést akkor annak idején feltettem nekik és azt mondták, hogy nem kívülről akarják támogatni a kormányt, ez rajtuk múlik. Én egy dologhoz ragaszkodtam a kormányalakításkor és azóta is, hogy a kormány meghatározó válságkezelő posztjain, azon szakértő miniszterek üljenek, ezt el is értem, és az ő segítségükkel viszem ezt a válságkezelést. Olyan embereknek kell ezekben a nagyon nehéz és felelősségteljes pozíciókban ülni, akiket nem az foglalkoztat, hogy vajon őket újraválasztják-e és milyen lesz a népszerűségük, néhány hónap múlva, hanem csak az foglalkoztatja őket, hogy a legjobb szaktudásuk szerint segítsenek az országot rendbe rakni.

Mv.: - Köszönöm a beszélgetést.

B.G.: - Köszönöm én is.

- Kizárható a Fidesz koalíciója a Jobbikkal?

- Azt mondom, igen. Úgy látom, hogy nemcsak a mi részünkről, hanem a Jobbikéról is. A mostani közvélemény-kutatási adatok alapján megkapjuk a lehetőséget, hogy egyedül kormányozzunk.

(Interjú Navracsics Tiborral a Fidesz.hu-n 2009. június 29-én)

Vajon igaza lesz? Mit hoz a jövő szerinted? Szavazz!

Orbán Viktor 2009 június 21-én a Storytv Esti Frizbi c. műsorában beszélt a 13. havi nyugdíjról:

"ha nem termeli meg a gazdaság azt az erőt, amit aztán oda tudunk fordítani vagy annak egy részét oda tudjuk fordítani a nyugdíjasoknak, a kiszolgáltatottak felé, akkor visszasüllyedünk oda, amit szocializmusnak neveztek, működő gazdaság nélkül tartottunk fenn olyan pénzosztó rendszereket, amit már régen nem tudott a gazdaság megtartani, fenntartani és pénzzel ellátni"

Tisztelt Elnök Úr!

Az Ön mai furcsa reakciója kapcsán két dolgot szeretnék tisztázni. Egyfelől válasza éppen azt kérdést feszegeti, amit javaslatunkkal mi is: Ön vajon Morvai Krisztinára, vagy rám, a Magyar Demokrata Fórum elnökére céloz akkor, amikor egy női politikussal összefogna? Másfelől szeretném leszögezni, hogy valamit nagyon félreértett, hiszen én politikus és egyébként foglalt is vagyok, továbbá a viccek terén igényes. Nem az Ön kezét kértem meg, hanem az MDF nyújtott kezet a Fidesz felé a szélsőségesek elleni összefogás érdekében.

Amikor a radikálisok előretörését megfékező néppárti és konzervatív összefogás szükségességét megfogalmaztam, az első reakciók felől nem voltak kétségeim. Egy percig sem lepett meg, hogy az Önök részéről először Szijjártó Péter, majd Cser-Palkovics András reagált egy-egy rövid, gúnyos mondatban. Azt gondolom azonban, itt az ideje, hogy a kérdés súlyához mérten túllépjünk ezeken a bevett fordulatokon. Itt az ideje, hogy felelős politikusokként emelkedettebb szinten kezeljük a problémát.

Engedjen meg két rövid megjegyzést elhangzott válaszukra.

    * Mindenekelőtt nem értek egyet azzal az indoklással, miszerint az adótörvények megszavazása miatt nem hajlandóak kinyújtott kezünket elfogadni. Már csak azért sem, mert társadalmi hatásait nézve súlyos különbség van aközött, hogy Önök 2002-ben az MSZP-vel és az SZDSZ-el karöltve szavazták meg a 100 napos programot, és szavaztak meg költségvetési módosításokat, valamint aközött, hogy az MDF ötéves kemény munka után elérte az örökösödési illeték eltörlését. Előbbi hatalmas súlyt rakott az országra, utóbbi nagy súlyt vett le a gyászoló családokról.

    * Kezdeményezésemre később Ön röviden annyit mondott, „csigavér”, nem kell tartani a szélsőségektől hazánkban. Én erre azt mondom, hogy a magyar történelem már nem egyszer bizonyította, milyen tragédiákhoz vezetett a „ráérünk arra még”- típusú túlzott magabiztosság és a problémák szőnyeg alá söprése. Felelős, konzervatív, a hazáját szerető politikusként aggódom a szélsőjobboldal előretörése miatt. A választ pedig Magyarországnak a mérsékelt, európai jobboldali erők jelentik. A konzervatív MDF és a néppárti Fidesz. Az Európai Néppárt álláspontját jól ismerjük: a legnagyobb jobboldali frakció deklaráltan falat húzott a szélsőségesek és a demokratikus, európai erők közé. Június 8-án Hans-Gert Pöttering Angela Merkel kancellárral közösen szögezte le, hogy a Néppárt a szélsőségesek visszaszorítása érdekében hajlandó szorosabban együttműködni a második és a harmadik legnagyobb frakcióval, a szocialistákkal és a liberálisokkal.

Az európai parlamenti választás bebizonyította, hogy a magyarok csalódottak, és változást akarnak, fordulat után kiállt az ország. Mi, demokraták tudjuk, ez a válasz nem lehet a Jobbik, ahogy nem lehet a hétéves tehetetlen kormányzás után az MSZP-SZDSZ sem. A megerősödött jobboldal ma két úton halad: a konzervatív, polgári úton, és a szélsőséges úton. A Magyar Demokrata Fórum már egyértelművé tette, hogy a mérsékelt, konzervatív utat választja. Most Önökön a sor. A Fidesz válaszút elé érkezett: elzárkózásával a Néppárt által is elutasított szélsőjobboldal felé, vagy az MDF felé fordul.

Az Európai Néppárt tagjaként azt gondolom, a válasz nem lehetne kétséges. Mi első lépésben azt javasoljuk, hogy hozzunk létre egy olyan, rendszeresen egyeztető munkacsoportot, amelyben a Fidesz és az MDF által delegált szakértők, szociálpolitikusok a szélsőséges erők térnyerésének visszaszorításáért, a szükséges, adekvát válaszok közös megtalálásáért dolgoznak.

Tisztelt Elnök Úr!

Bízom benne, a leírtak fényében és a kérdés fontosságához mérten válaszával mielőbb megtisztel:

Dr. Dávid Ibolya

elnök

Magyar Demokrata Fórum

Címzettek: A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége tagjai

Kedves Barátaim!

Televíziós műsorban kértem a tagságot, hogy ne lépjenek ki, és Benneteket, személyesen is, hogy mellőzzétek a kizárásokat. Ez utóbbit sikertelenül. Ezért kapcsolatainkat megszakítottnak tekintem.

Jobban meglesztek nélkülem.

Az út, amelyen jártok, számomra vállalhatatlan. Nekem az elvek és eszmények többet jelentenek, mint a politikai sodródás a feltételezett siker érdekében. Arra kérlek Benneteket, hogy a közszereplés során mondott szavaimat hitelesen idézzétek.

Kelt Budapesten, 2009. június 13-án

Boross Péter